Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

P. Erményi Magdolna: Gyümölcsfajok és fajták a XVI—XVIII. században Magyarországon (Forrás- és adatközlés)

Összefoglalás A felsorolt fajták Nyugat-, Északnyugat-, Észak-Magyarország területeire és Erdélyre vonatkoznak. Hazánkban ezenkívül másutt is termesztettek gyümölcsöt. Bizonyítják ezt a török adóösszeírásokból fennmaradt források is, amelyekből kitűnik, hogy a hódoltság területein számos mezőváros és falu fizetett magas gyümölcstizedet. E területek gyümölcsfajairól és fajtáiról azonban semmit sem tudunk. Remélhetőleg ezekről a területekről, de az ország más részeiről is kerülnek még elő írott források, melyek által teljesebb képet kaphatunk majd e korok gyümölcsfajtáiról. A különböző forrásokban szereplő fajták nagy többsége nagybirtokosok kertjeiből ismertek (Nádasdy, Batthyány, Lippay érsek), de számos fajta szerepel már kisebb birtokos gazdaságában is (Mednyanszky Jónás, Beckó. Trencsén megye). Az erdélyi forrásokban előforduló fajtanevek inkább kisbirtokos, esetleg paraszti gyümölcsösök fajtáit jelzik, de előfordulnak a fejedelmi udvartartásban is. A XVI. és XVII. században Magyarországon aránylag sok fajtát termesztettek. A felsorolt elnevezésekből azonban nem minden esetben állapítható meg, hogy a név gyűjtőfogalmat, fajtakört, típust, esetleg önálló fajtát jelent-e. A forrásanyag nagy részében a fajták csak nevükkel szerepelnek. Ezek többnyire a gyümölcsre jellemző tulajdonságot jelzik. így pédául e forrásokban szereplő fajtanevek sok esetben csak a gyümölcs színére vonatkoznak (pl. piros alma, vörös alma, piros körte, vörös körte, fehér szilva, sárga szilva, vörös szilva, fekete cseresznye, piros cseresznye, fehér cseresznye). Gyakori a formájuk szerinti elnevezés is, mint a kerekded alma, hegyes alma, leánycsecsű alma, szegletes alma, apró körte, macskafejű körte, nagyszemű cseresznye. Az elnevezések sokszor utalnak a gyümölcs belső tulajdonságára is, ezek elsősorban a gyümölcs ízére vonatkoznak (pl. borízű alma, édes alma, savanyú alma, muskotály körte, édes körte, mézes körte, nádméz körte, sózó szilva), de sok esetben a fajtanevek a gyümölcshús szerkezetére utalnak, mint például a puha alma, kemény alma, darás alma, kásás körte, leves barack. Valószínű, hogy a források nem valamely speciális fajtát jelölnek, hanem több változat, illetve típus összefoglaló nevét jelentik. Egy-egy eltérő fajtanév sok esetben ugyanazt a fajtát jelentheti, amelyet korszakonként, vidékenként más-más néven ismertek. Erre Lippai is utal már egy-két esetben. További kutatással esetleg azonosítani lehet majd a különböző néven szereplő fajtát. Jónéhány fajta egy-egy helység nevét viseli. E gyümölcsök többnyire jelentős tájfajták lehettek és egyik-másik messzi földre is eljutott. Pl. Salzburgi vagy Straszburgi körte. A tájfajták olyan helyekről származhattak, ahol jelentős gyümölcstermesztést folytattak. A kérdésnek tisztázásához további feltáró munka szükséges. A XVI, de különösen a XVII. században kapcsolataink kiszélesedtek a déleurópai és a nyugati országokkal. Földesurak, politikusok, utazók, kereskedők, katonák egy-egy jó fajtát Magyarországra is eljuttattak. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a XVII. században megnőtt a fajták száma.