Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Nováki Gyula: Régészeti és paleoethnobotanikai adatok a „gabonásvermek" kérdéséhez

IV. ÖSSZEFOGLALÁS Áttekintve a magyarországi régészeti és újkori lelőhelyeket, ahol magvak is előkerültek a gödrökben, igen változatos kép tárul elénk, ha a gödrök méreteit és kiképzését, a bennük talált magvak mennyiségét, növényfajonkénti és fajtánkénti összetételét és a lelőkörülmények részleteit összehasonlítjuk egymással. Nem lehet általános érvényű megállapításokat tenni, a gabonaleletek jelenléte nem jelent egyúttal „gabonásvermet" is. Lelőhelyenként és azokon belül gödrönként kell a részletes, sokoldalú vizsgálatot elvégezni, ha a gödrök rendeltetésére és a bennük talált növényi leletek eredetére választ keresünk. A fent elvégzett vizsgálat csak részeredményeket hozott, de néhány tanulsággal ezek is szolgálnak. Bebizonyíthatóan eredeti tárolási helyén csak két újkori lelőhelyen került elő gabona (Ebes, Feldebrő). A gabonát is tartalmazó gödrök tapasztására a legkorábbi adatok a középső bronzkorból ismeretesek (Bölcske), egy valószínűleg a római korból (Kesztölc, bár itt a cicorlencse megkérdőjelezi a rendeltetést), a három újkori viszont végig jól tapasztott. Az igazi gabonásverem egyik fő jellemzője, a kiégetés nyoma (nem mindig egyértelműen) csak a római korból (Dunaújváros-Intercisa, Kesztölc) és ismét biztosan mindhárom újkorinál volt megállapítható. A magvak mennyisége önmagában akkor lenne mérvadó, ha az egész vermet kitöltené, erre azonban eddig csak az újkori Ebesnél volt példa. Nem a magvak mennyisége, hanem a lelőkörülmények a döntőek. Az őskorból pl. Pári, Pécs—Nagy árpád, Százhalombatta, Poroszló, a római korból Kesztölc gödre szolgáltatott viszonylag nagyobb mennyiségű mag-anyagot, mégis önmagukban nem jelentettek gabonásvermet. Ugyanekkor a két újkori, igazi gabonásverem közül Ebesnél nagy, Feldebrőnél pedig egészen kis mennyiségű gabona került elő, ennek ellenére mindkettő, lelőkörülményeik alapján, egyértelműen meghatározták a verem rendeltetését. A növényfajok és fajták meghatározása már közelebb visz a kérdés megoldásához, mert kevert, vagy készlet anyagra mutathat. De utóbbi esetben is csak a lelőkörülmények tanúskodhatnak döntően az igazi gabonásverem mellett, amire viszont Magyarországon eddig ismét csak az előbb említett két újkori lelőhely szolgáltatott példát. Munkámmal a „gabonásvermek"-kel kapcsolatban egy részkérdést, a gödrök gabonaleleteinek a jelentőségét érintettem. Az itt ismertetetteken felül sokkal több gödör került már feltárásra, amelyek első pillanatra eszünkbe juttatják a valódi gabonásvermeket és ezeket nem egyszer így is határozták meg. Utóbbiak értékelése azonban további részletes vizsgálatot igényelne. Ha csak a fenti részeredményeket vesszük figyelembe, úgy tűnik, hogy Magyarország területén igazi gabonásverem először a római korban tételezhető fel, majd hosszú szünet után a XVI-XVII. századtól nőtt meg a jelentőségük a gabonatárolás terén. Azonban megnyugtató feleletet erre a kérdésre csak az összes, számításba jöhető gödör (verem) sokoldalú vizsgálatával kaphatnánk.