Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Takács Imre: Földművelésügyi közigazgatásunk és az érdekképviseletek kapcsolatai a tanácsigazgatás létrejöttéig

Jelentős mértékben hozzájárult a mezőgazdasági kamarák munkájának korlátozottságához az a körülmény is, hogy a Földmívelésügyi Minisztérium a törvényhozó szándékával ellentétben gyakran nem tette számukra lehetővé az önkormányzatukból folyó tevékenységet, ahhoz hasonlót, amilyent a kereskedelmi és iparkamarák kifejthettek. Holott az 1920:XVIII. törvénycikk miniszteri indokolása szerint: „Minél inkább szaporodnak a kormányzat és a közigazgatás feladatai, megfelelő végrehajtó szervek hiányában annál kérdésesebb, hogy van-e, akire a feladatok reábízhatok. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének igen számos technikai és főként üzleti eszközét és intézményét legcélszerűbben nem hivatali kezek, hanem éppen a gazdatársadalom önkormányzati szervezetei alkalmazhatják és kezelhetik." A mezőgazdaság technikai fejlesztésére tett közigazgatási intézkedéseket tapasztalat szerint gyakran kísérte eredménytelenség; ezeket nem állami (hivatali) úton, hanem a gazdálkodók félhivatalos társadalmi szerveivel sikeresebben lehetett volna végrehajtani. Mezőgazdasági érdekképviseleti mtézményeink kevés kivétellel nem tagjaik érdekvédelmét tekintették fő feladatuknak a más foglalkozásúak érdekeivel szemben, hanem a mezőgazdaság fejlesztését tartották elsőrendű feladatnak: a korszerű gazdálkodás előmozdítását, a mai értelemben vett népgazdasági érdek szolgálatát. Ennek ellenére számtalan apró feladatot is központilag intézett a Földmívelésügyi Minisztérium, olyant, amely jellege szerint nem kormányzati funkció, hanem a gazdálkodást konkréten segítő anyagi támogatás volt.

33 Az ilyen természetű intézkedések megtevését célszerűbb lett volna a mezőgazdasági kamarákra, sőt egy részüket a kamarák útján a mezőgazdasági bizottságokra bízni, hogy a minisztérium több időt szentelhessen az irányítás valóban kormányzati teendőinek ellátására. Számolt a törvényhozás azzal is, hogy a sokasodó és mind több szakismeretet igénylő földmüvelésügyi igazgatási teendők jelentős részéről az általános közép- és alsófokú közigazgatási hatóságokat tehermentesíteni kellene. Ilyen értelmű felhatalmazást adott az 1920:XVIII. tc. 36 §-a. Eszerint a földművelésügyi miniszter megbízhatta a mezőgazdasági kamarát a földmüvelésügyi közigazgatás körébe tartozó bármely feladat végrehajtásával, feltéve, hogy ez nem jár valamely közigazgatási hatóság törvényes jogkörének a sérelmével. E felhatalmazás esetében a kamara közhivatali hatáskörben és felelősséggel járt el. Az érdekképviseleti szerveknek ilyen igazgatási jellegű feladatkörökkel történő megbízatásához azonban több kormány- vagy szakminiszteri rendeletet kellett volna kiadni, de ez elmaradt.

34 Nem egyszer megtörtént, hogy a minisztérium olyan feladat ellátását sem a kamarákra bízta, amelyhez hasonlót addig kifogástalanul bonyolítottak le, sőt - ellentétben a Kereskedelemügyi Minisztériumnak a kereskedelmi és iparkamarák irányában tanúsított pozitív magatartásával - a Földmívelésügyi Minisztérium a mezőgazdaságot 33. Az 1920:XVIII. törvénycikk javaslatának miniszteri indoklásából. 34. A mezőgazdaságfejlesztési törvény (1942:XVI. tc.) hatálybalépéséig a Földmívelésügyi Minisztérium nem elég gyakran vette igénybe akcióinak lebonyolításához a mezőgazdasági kamarák közreműködését. A mezőgazdaságfejlesztési törvény és munkaterv rendelkezései viszont a feladatok egész sorát bízták rájuk, de a második világháború éveiben azokból nem soknak megvalósítására kerülhetett sor.