Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon II.
termésből. Kerítsen időt arra, hogy az odaérkezőkkel szót váltson a piacról, a napi politikáról, a falu apróbb-nagyobb gondjairól. Ilyenkor aztán előkerült a demizson bor is. A segédtől nem vártak ilyen komoly viselkedést. Gyors, fürge legyen, segítsen a zsákolásban, a szeme mindenen ott legyen. Az asszonynép azt a segédet szerette, aki nem fogyott ki a tréfából, miközben serényen végezte a munkáját. Szerettek az emberek eljárni a malomba. 27 A paraszti élet rendje nemigen tette lehetővé nekik, hogy hétköznapokon megpihenjenek, és a napi feladatukon kívül mással is foglalkozzanak. A malombajárás egy kissé mentesítette őket ettől a szoros kötöttségtől. Ott megpihentek, elbeszélgettek egy kicsit, újdonságokat, híreket hallottak, míg a sorukra vártak. Amikor a malmok a jobb liszt, no meg a több kereset érdekében nagyobb teljesítményre, hengerszékes őrlésre álltak át, lassan elmaradoztak a malombajárók is. Akkor már felöntöttek egyszerre pl. 8 q gabonát is, ami legalább 4 emberé volt. Nem lehetett csak 1—1 „kuncsaftét" lefuttatni, mert idő és energiapocsékolás lett volna. „Akkor aztán látták már, hogy na, úgyse az enyémet őrlik, akkor kimaradoztak, nem jöttek többé." 28 Az Eger völgyi malmokban szintén szokás volt a csuvározás. 29 Ha sok múlott a molnáron, még több a malomkocsison, hogy mennyi „kuncsaftot" tudott szerezni a gazdájának. Kora hajnalban már útnak eredtek a csuvárkocsik, megrakodva a kész liszttel, amit a jó távoleső falvakbak vittek. Úgy kellett azokat a zsákokat még otthon felrakni, hogy odaérve ne kelljen keresgetni, sorban legyenek házak szerint. Csuvárcsöngőt rázott a kocsis menetközben, annak a hangjáról megismerték, hogy melyik molnárnak a kocsija jön. Az őrletőnek így kényelmes volt, utat, időt és fuvart takarított meg, a rendes vámon túl meg külön nem kellett fizetnie a csuvározásért, csak a kocsist kínálta meg egy-egy pohár borral, vagy fizetett neki csekély összeget a ki-berakodásért. 30 A malmokra viszont nagy terhet rótt, jószágot, kocsist kellett tartani erre a célra, de menni kellett, ha egy ment, a többinek is. Hiába határozták el minden molnárgyűlésen, hogy felhagynak a csuvározással, pár napra rá mindig valaki újra kezdte. A malmok modernizálása azt is jelentette, hogy a molnárnak racionálisabban kellett gazdálkodni a vámgabonával és a malom mellékes hasznával. Egy-egy hengerszék, szita, tisztítóberendezés megvásárlása komoly anyagi terheket rótt a molnárcsaládra és ha már megvolt, azután is gondolnia kellett az évenkénti karbantartásra, javításra. Régen, mikor minden alkatrész fából volt, az esetleges hiányt tudták házilag pótolni. Egyeseknek (pl. Kapolcs, Szaller malom) pontosan ezért saját erdejük is volt, hogy a szükséges fára ne legyen gond. A köveket megvágni szintén tudta minden molnár. Azok, akik ma a 70. évük körül vannak, inkább a gépekhez értettek, fő feladatuknak a jó liszt előállítását és a vizekkel való bánást tartották. 31 A famunkához asztalost hívtak, a komoly gépek javítását pedig városi műhelyekben (Tapolca, Veszprém) végeztették. Ha kocsit, lovat tartottak, akkor elengedhetetlen volt a falusi kovács és bognár munkájának igénybevétele. Mindezekért a szolgáltatásokért pénzben kellett fizetni. Ezért a molnárok összegyűjtötték a vámgabonát és a piacon eladták. Az Eger völgyéből szokás szerint Tapolcára 27. Adatközlő T. G., D. L., Gy. S. 28. Adatközlő H. J. 29. Ld.Hegyi 1959. 216-217. 30. Adatközlő V. K. 31. Adatközlő D. L.
