Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Mártha Zsuzsanna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban az 1920-1938. években
tífuszos fertőzéstől mentesnek nyilvánított állomány kevés volt a 20 millió körüli országos állományhoz képest, hatása kellőképpen nem érvényesülhetett. 39 Az 1920—1938. évi hazai baromfitenyésztési és baromfiexport politikának további eszköze volt a keltetőközpontok hálózatának a kiépítése. Az első ilyen keltetőközpontot Kecskeméten állították fel, ahol 1935. december 5-én indult meg a keltetés. A drága gépek beszerzéséhez szükséges összeget a nagy forgalmat lebonyolító baromfikereskedők adták össze, a keltetőhelyiséget a város díjtalanul engedte át, és az adminisztrációs munkaerőt ugyancsak a város bocsátotta rendelkezésre. 1937. december 1-től kezdődően már további hat hasonló keltetőközpont működött az országban: Kaposvárott, Baranyaszentlőrincen, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Békéscsabán és Nyíregyházán. Illetékes körök felfogása volt, hogy a több és egyöntetűbb naposbaromfit előállító népi baromfitenyésztés nagyteljesítményű keltetőközpontok nélkül alig képzelhető el. A primőr csirkék nevelése, a külföldi fogyasztók által keresett koratavaszi és őszi rántanivaló csirkék tömeges termelése, amit a Külkereskedelmi Hivatal állandóan propagált, a hagyományos keltetéssel nem lett volna lehetséges. A következő években más városok is kérték keltetőközpont létesítését. Azok számát a második világháború végéig minden évben egy-két új központ felállításával szaporították, a meglevőket bővítették, és tökéletesítették. Exportcélokra így nagy számban állították elő a kiegyenlítetten jó minőségű baromfit. Idővel ezek a kel tetőközpontok a típusban és színben vegyes népi baromfiállományok fokozatos kicserélésének legfontosabb tényezőivé váltak. A keltetőtojásokat az állam által ellenőrzött, 1942 óta törzskönyvezett állatokat tartó és állategészségügyi szempontból kifogástalannak talált baromfitelepekről, valamint a baromfitenyésztő mintaközségekből szerezték be. 40 A nagy keltetőközpontok munkáját - a Földmívelésügyi Minisztérium, a Külkereskedelmi Hivatal és az exportőrök által kiküldött — háromtagú bizottság ellenőrizte, 1939-től kezdve pedig a Baromfitenyésztők Országos Egyesülete irányította. Az 1930-as évek második felében kedvezőbbre fordult gazdasági konjunktúra idején a keltetőgéptechnika is fejlődött; szép számmal dolgoztak külföldi keltetőgépekkel, de egyre több magyar gyártmányú gépet is üzemeltettek. Az állami baromfitenyésztési politika további eszköze a vizsgált időszakban a baromfitenyésztő mintaközségek szervezése. Az első ilyen mintaközség 1929 szeptemberében alakult a Bihar megyei Körösszegapátiban. Hasonló célt szolgált a baromfitenyésztési vándortanácsadónők növekvő számú munkába állítása, majd a baromfiak törzskönyvezésének 1941—1942-ben történt megkezdése, a baromfitenyésztési egyesületek és szakirodalom folyamatos állami támogatása. Végül, de nem utolsó sorban szerepet játszott a hazai baromfitenyésztés fejlesztésében a fertőző baromfibetegségek fokozottabb állategészségügyi megelőzése és visszaszorítása. Az export fejlesztését célzó baromfitenyésztési politikában a mezőgazdasági kamaráknak is kiemelt szerepük volt. Az öt kerületi kamara igazgatóinak szerkesztésében az 1936—1937. években megjelent ötkötetes Országos Mezőgazdasági Címtárnak baromfitenyésztési adatai, sőt a baromfi- és tojásexportőröknek e kötetekben megjelent hírde39. Schweng L. 1938. 37-38. 40. Martha Zs. 1960. 38., 1964. 131.
