Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Mártha Zsuzsanna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban az 1920-1938. években

tései szintén az export érdekeit szolgálták.

41 Az élő és a leölt baromfinak, a tojásnak és a tollnak együttes kiviteli értéke nem ritkán megközelítette, sőt némely évben túl is haladta búzakivitelünk értékét. Mégis a baromfiágazatnál lassan érvényesültek a kivitel szigorúbb követelményei annak ellenére, hogy egész baromfitenyésztésünk kívánatos minőségi átállításához aránylag csekély anyagi befektetéssel, de céltudatos munkával legfeljebb néhány év lett volna csak szükséges.

42 Egyesek a magyar baromfitenyésztésnek teljes minőségi átállítására gondoltak a hazai búzatermelés 1931 — 1937. évi állami átszervezéséhez hasonlóan. Magyarországon azonban az 1930-as években is akkora a nagybirtok közéleti súlya, hogy a döntő hányadában kistenyésztők tulajdonában levő baromfinál az nem valósult meg. Jellemző, hogy volt jól felszerelt és kiváló szakemberekkel ellátott gyapjúminősítő intézetünk, de tollminősítő intézetünk nem, aminek nyilvánvaló magyarázata, hogy a gyapjú eladásából származó jövedelem túlnyomó része a nagybirtokosoké lett, a toll hasznán viszont csak parasztasszonyok és még inkább a tollat összegyűjtő, faluzó kereskedők osztozkodtak.

43 Időszakunkban a baromfival, ennek az élelmiszer-termelésben, az exportban és a mezőgazdasági kisegzisztenciák pénzbevételében betöltött számottevő szerepének ellenére sem a hivatalos állattenyésztési és értékesítési politika, sem a tudományos kutatás nem foglalkozott a jelentőségével arányban állóan. Ennek okát a hazai baromfitenyésztés 1945 előtti döntően paraszti-kisüzemi jellegében kell keresni,

44 de az országos baromfiállomány elaprózottsága és területi szétszórtsága is akadálya lehetett komolyabb fejlesztésének, oka viszonylag alacsony színvonalának.

45 41. Az egyes kamarai kerületek baromfitenyésztését röviden a következó'kben jellemezhetjük. A Felsődunántúli Mezó'gazdasági Kamara (Gyó'r, később Szombathely) területén az Ausztriához való földrajzi közelség és a határszéli forgalom miatt a tyúktenyésztés már a múltban is számottevő volt. Pulykatenyésztése az 1930-as évek elején annyira fejlődött, hogy a Külkereskedelmi Hivatal által 1935-ben rendezett exportvásárokon mintegy 21 ezer pulykát ott vásároltak fel és vittek ki többnyire Angliába (OMC III. 1937. 76-77.). Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara (Kaposvár) területének baromfitenyésztésében a tyúktenyésztésnek volt legnagyobb szerepe, de onnan évente 15 000-20 000 pulykát is exportáltak, főként Angliába (OMC I. 1936. 59.). A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara (Kecskemét) területén az ország baromfiállományának 20-25%-át tenyésztették, ott működött az ország két legnagyobb baromfi- és tojásexportőrje: az 1870-ben alapított Nagykőrös-Kecskemét telephelyű Benedek József és Fia cég, valamint az 1876-ban alapított, Kiskunhalason és Békéscsabán nagy telepekkel rendelkező Schneider Ignátz Utódai cég (OMC II. 1937. 29., 497.). A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara (Miskolc) területén főként a hűvösebb éghajlat, nemkülönben a tanyarendszer úgyszólván teljes hiánya következtében viszonylag kevesebb baromfit tartottak. A baromfitenyésztés mértéke itt nem sokkal haladta meg a helyi szükségletek kielégítését (OMC IV. 1937. 56-57.). (A miskolci kamara viszonyait ismertető címtári kötetben a baromfi- és tojásexportőrök nem is hirdették magukat.) A Tiszán túli Mezó'gazdasági Kamara (Debrecen) területén is, mint az országban mindenütt, a tyúktenyésztésnek volt baromfitenyésztésünk körében a legnagyobb szerepe. Debrecen a kereskedelmi forgalomba kerülő tojások egyik országos gyűjtőközpontja volt. Főként a szikes területek pulykatenyésztésének a jelentősége emelkedett, különös tekintettel az angliai exportra (OMC V. 1937. 65.). 42. BekeL. 1936. MK 174. 43. ÉberE. 1961. 496-497. 44. ÉberE. 1961. 493. 45. Winkler J. 1938. MK 386.