Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Csorna Zsigmond: Nyugat-magyarországi terményfuvarosok (Adatok a dél-burgenlandi paraszti borkereskedelemhez és bormértékekhez)

fektettek, és két erős kötél segítségével fokozatosan eresztették le a hordókat, 4—6 ember segítségével. A kötelet a legfelső lépcső feletti falba épített gerenda két vaskarikájába erősítették. A pincében a gantárfákra guntori, Ganterholz rakták a hordókat, amiket háromszög, ék alakú kis kötőfákkal penice, Fasschliesse támasztottak ki. 5. Egykori borkereskedő pincelejárata. Vaskarikák a hordóeresztő köteleknek. 1980. Stinatz Általában télen fuvaroztak, mikor a gazdasági év viszonylag munkaszegényebb hónapjai lehetővé tették. Azok a stinatzi férfiak, akik csak télre jöttek haza más munkából, azok is szívesen foglalkoztak téli borszállítással. A borfuvarozás időtartama általában 8—10 napig tartott, az út és időjárási viszonyoktól függően. Vasárnapra igyekeztek haza. A XIX. sz. végén a nagy ünnepnapokon, mint Karácsony, Újév, Húsvét, nem fuvaroztak. Ha útközben voltak, akkor is egyhelyben maradtak, a vendéglőkben ezeken a napokon nem kellett fizetni. Ez azonban a XX. sz. elejére megszűnt. A XX. sz. elejétől, a borkereskedői megbízások miatt előfordult, hogy nyáron is útrakeltek. Azokat a parasztgazdákat, akik borszállításra vállalkoztak, fuvaroztak — fuvarosoknak furmar, Fuhrmann nevezték. Mingig csoportban indultak egymásnak segítettek, hiszen egymásra voltak utalva. Legkevesebb egyszerre két, de általában 3,4, 5 sőt volt amikor 10 kocsi is egyidőben útraindult. A borfuvarozás mindig jó kiegészítő mellékkeresetet jelentett, azonban külön társadalmi réteget képező fuvaros réteg nem alakult ki. Előfordult olyan is, hogy a lemaradt szántás, trágyázás vagy más elkésett fontos munka miatt