Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Csorna Zsigmond: Nyugat-magyarországi terményfuvarosok (Adatok a dél-burgenlandi paraszti borkereskedelemhez és bormértékekhez)

nem vállalt fuvarozást a gazda a XIX. sz. végén, XX. sz. elején. Az egymás segítése főleg az emelkedőn volt fontos. Útközben többször találkoztak olyan meredek emelkedővel, hogy még két lovat kellett befogni. Ilyenkor az első kocsinak segítve kifogták a hátsó lovait és az első kocsi rúdjához elől, lánccal egy bug-ot erősítettek. Ez egy erős két végén kampós fa, amihez két kisefát akasztottak iga, és ehhez fogták be a másik két lovat. Az első pár lovat a zabiájuknál fogva vezette gazdája. 6. Négy ló befogása (rekonstrukció) emelkedő előtt. A fuvarosok a vendéglők istállóiban aludtak. Egymás mellett az egyik sarokban készítettek maguknak fekvőhelyet. A szalmára zsákot, lópokrócot terítettek és erre feküdtek. Fejük alá a lószerszámot tették. A hosszú téli hidegben béléses téli nadrágot, és bárányprémes posztókabátot viseltek, kucsmát a fejen. Előre megbeszélt időben, reggel korán indultak tovább. Indulási sorrend nem volt, csak visszafelé mindig az a kocsi indult legelőször, vezetve a kocsisort, amelyiken a borkereskedő is ült. A vengédlőben istállópénzt kellett fizetni lovanként. Reggeli induláskor, viszont ezért nem kellett kitakarítani az istállót. Vendéglőt előre foglalni nem kellett, mert hely mindig volt és a Balaton felé menve a vendéglős tudta, hogy visszafelé ugyancsak itt szállnak meg. A vendéglős sokszor borvásárló is volt egyben, így neki is érdeke fűződött ahhoz, hogy a fuvarosok nála szálljanak meg. A borkereskedő aki általában csak a téli hordók visszaszállításánál utazott a fuvarosokkal együtt, mindig bérelt szobában külön aludt. A fuvarosok élelmüket, italfogyasztásukat mindig maguk fizették. A reggeli indulás hajnalban volt, nyáron is még sötétben,