Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Csorna Zsigmond: Nyugat-magyarországi terményfuvarosok (Adatok a dél-burgenlandi paraszti borkereskedelemhez és bormértékekhez)

A kereskedőkhöz szegődött fuvarosok nagy gyümölcsöshordókban szállítottak, az úgynevezett jabukov ardov, Apfelfass-ban. A fenyőfából készített nagy gyümölcshordókból kettő fért fel a boroskocsira. A hordó egyik fenekét kiütötték. A hordót telerakták almával, télikörtével szorosan, hogy ne lötyögjön, ütődjön egymáshoz a gyümölcs és a hordófeneket lakovnica, Fassboden visszarakták. A hordófeneket meghajlított mogyoróvesszővel, vagy vastagabb fűzvesszővel szorították le, amit körbe a hordódongák belső pereméhez szegeltek. A gyümölcshordó nagyobb volt, mint a boroshordó és faabroncsos. A gyümölcsöt általában a hordóval együtt adták el, vagy hagyták a raktárban hátra.

4 A XX. sz. elejétől a kereskedők már vonattal is szállítottak Dél-Burgenlandból, ilyenkor a fuvarosokkal a legközelebbi vasútállomásra Oberwartra (Felsőőr) fuvaroztatták a gyümölcsöt. A kereskedő rendelésre szállított, mindig biztos piaci átvételre, így került steierországi gyümöcs Pápára, Budapestre is. Általában a késői érésű, jól eltartható télialmafajtákat szállították, mint a Guldnaret, Goldreinette (Aranyrenet) — Misanske, Steir. Winter Marschansker, (Nemes Masánszki) — és a Sprijesnice. Ezek vastaghéjú, tömött, nem lédúsos húsú, jól szállítható fajták voltak. Dunántúlról visszafelé három hordót fektettek fel egymás után, kb. 500 litereseket. A boroshordók vinski ardov alá, hogy szállítás közben a dongák meg ne sérüljenek, hordónként két szalmaköteget pajs, Sop, Strohbündel, Strohbausch-t fektettek. Ez a hordó két vége alatt kb. 1 m hosszú, combvastagságú, erős átkötött szalmaköteg volt. A hordók közé pedig, hogy egymás fenekét ki ne nyomják, szalmát vagy deszkát állítottak keresztbe. Abban az esetben, amikor kereskedő megbízásából fuvaroztak, és üres hordókat szállítottak Dunántúlra, a hordókat nem mosták ki indulás előtt. Nyári szállítás esetén ugyanis hirtelen kiszáradhatott a hordó és ilyenkor összeesett volna. Ezért a borvásárlás helyén mosták ki a hordókat. A magyarországi hordótöltésben a fuvarosok szívesen segédkeztek, mert ilyenkor ihattak is. Általában töltikén keresztül sajtár, veder skaf vagy nagyobb pincékben gumicsövön keresztül slag, Schlag - horvát neve nem volt — és csap cep segítségével töltötték a hordókat. Borszivattyú, borfejtőgép nagyon kevés helyen volt használatban még a XX. sz. elején azokban a magyarországi pincékben, amiket a fuvarosok felkerestek. Általában jó minőségű fehérbort, néha vörösbort fuvaroztak. Előfordult, hogy mustot is hoztak már ősszel, amit az asszonyok ittak. A Balatonfelvidékre jellemző borkészítményeket, ürmösbort, aszubort soha sem hoztak. Pálinkát sem mindig, egy 50 literes hordóban a kocsi hátuljára felrakva. Abban az esetben, ha mustot mast, Most, vagy nem teljesen kiforrt bort hoztak, átfúrt fa vagy pléhcsövet raktak redlica na vino, Gärspund a hordó akonanyílására. Átfúrt fadugót is használtak pál, Korken volt a neve. Bár útközben abroncs sohasem pattant el, mert vasabroncsosak voltak a boroshordók, de az útközbeni zötykölődéstől újra forrni kezdhetett a bor. Ezért teli hordókkal mindig lépésben mentek, míg üresekkel Magyarország felé gyorsabban. Előfordult, hogy a megrakott súlyos terhet vivő boroskocsi kereke kavicsos útszakaszon eltörött, nem bírva a nagy terhet. A szekerekről a teli hordók levétele és az üresek felgurítása a borkorcsolya sklanje segítségével történt. Ez két párhuzamos, erős gerenda volt, a végén vaskampókkal. A szekér oldalához támasztva gurították le rajta a hordókat. Pincébe rakásnál a lépcsőkre létrát 4. Vó.-.R. Kropf. 1969. 66., 83. A hordós gyümölcsszállítást, csomagolást a XIX. sz.végi nagykereskedelem is alkalmazta./1. Janson. 1909. 223. és a 104., 144. kép.