Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Csoma Zsigmond: Borászati munkaeszközváltás Somlón
A puttony elterjedése, valószínűleg kapcsolatba hozható a XVIII. századi, Balaton környéki katolikus, német lakosság betelepítésével. A hozott anyagi kultúrájuk puttonyos eleme termelékenyebb volt a csöbörnél. Csak egy ember hordta, bár ennek megfelelően kisebb űrtartalmú volt. Az országban kialakult több puttonytípus egy dologban megegyezett. Hátra véve könnyebben lehetett benne mozogni, biztonságosabban járni, hiszen mindkét kéz felszabadult. A test egyensúlyelosztása is jobb volt, mint a csöbörnél. Nem lehetett azonban annyira tele rakni, megtömni benne a szőlőt, összemuszkolni, mint a csöbörben. Ugyanis a háton tartással már nem függőlegesen állt a puttony és nem volt független az ember testtartásától. Egy kis előredőléssel, domboldalra kapaszkodással a megrakott puttonyból kipotyogott a szőlő, esetleg éppen a hidegben puttonyozó ember nyakába. Mindezek segítették uradalmakban a puttony terjedését, kis paraszti szőlőkben azonban nem. Ott, ahol robotba, vagy napszámba a munkaerő saját eszközét vitte, ott ugyancsak lassabban terjedt el a puttony használata. Bár Somlón német betelepítések nem voltak, és más idegen betelepítés is alig számottevő mértékű, a puttony az óriási Eszterházy Pápa-Ugod—Devecser birtok-komplexum révén jelenhetett meg és terjedhetett el a somlói szőlőkben. A puttony általános hódításának nyomában megjelent és egyre nagyobb jelentőséget kapott a zúzógép. A puttonyban el nem végezhető muszkolást, az összetörést a szőlőzúzók helyettesítették. így Somlón azonban a kisebb nemesi szőlőkben, ahol a század elején vettek csak puttonyokat, rögtön vásároltak szőlőzúzót is. Az egykor egyedüli jellegzetes eszközt, a csöbröt, Somlón és a Balatonfelvidéken a XX. században teljesen felváltotta a puttony. A megmuszkolt, beszállított szőlőt nagy szüretelő kádba gyűjtötték össze a présházban. Innen meregették és töltötték meg taposáshoz a tiprózsákot. A zsákban taposás valószínű, hogy a XVIII—XIX. században, a szőlőterület és birtokoslétszám növekedésével vált általánossá, amikor is nem volt annyi prés, hogy mindenkinek jusson. A kisebb, pár kapás területű szőlőkhöz felesleges is volt a nagy faprés. 22 A tiprózsákot csak a szőlő taposására használták, esetleg borszűrésre. Külön szőtték a takácsok, ritkább szövésű volt az ún. paraszt zsáknál. Somlón még csollán, vagy csolyány zsáknak is nevezték. A magyarországi borászatban használt háromféle zsák közül elkülöníthető, más munkafázisra általában nem használt, egy funkciójú ritkaszövésű zsák volt. 23 A zsákban azonban nem tudták teljesen kitíporni a szőlőt. Csak az öreget tiporták ki, vagyis a teljes kimunkáláshoz azért a présre volt szükség. A zsákban tiprásra három helyen kerülhetett sor. A nagyobb szőlők birtokosai, valamint a prést öröklő jobbágyok, a bálványprés előtt álló tipróbm tapostak. 24 Ott, ahol a XX. század elejére felvágták, kicserélték a régi nagy faprést gyári vasprésre, sokszor megtartották a tiprót, vagy még külön ácsoltak ún. tiprószürüt a szőlő kitaposásához. Bognárok készítették. A présházak sarkában helyezték el, általában egy petróleumlámpa égett felette. A sarokba helyezést az a praktikus szemlélet magyarázza, hogy az 22. N. Fábián J. 1805. 201.; J. K. 1858. 2 \.; Parragh G. 1859.129. 23. Horpácsil. 1948-49. 321. 24. „váluszerű négyszög faedényben ..." a prés mellett. J. K. 1858. 21.
