Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Veress Éva: Számítógépes agrártörténeti archívum
A helynévállomány számbavétele során a bázisállapotra korlátozott adatfelvételnél is figyelemmel kellett lenni a hosszú távú kutatás követelményeire, a különböző időpontok és források névanyagának eltérő adottságaira, hogy a törzsállomány bővíthető legyen. A közismert helységnévtárak és kiadott statisztikai községsorok névállományából végzett összehasonlító próbákra és a forráskatalógus helynévmutatójának előmunkálataira támaszkodhattunk. Különösen értékesnek bizonyult az az 1970-ben készült tervtanulmány, melyben az MTA akkori Számítástechnikai Központjának matematikai nyelvészeti csoportja — felkérésünkre — Varga Dénes üányításával kidolgozta a helynevek eltérő írásmód esetén való azonosításának (a gépi azonosítás kulcskérdésének) elméleti megoldását. 1 Itt meg vannak határozva a történei névanyag gépi azonosításának kritériumai, többek közt a név-tezaurusz szükségessége. A forráspróbák tanulsága szerint a bázisállapot helynévállománya megfelelő felvéteUel igen közel hozható egy kiinduló tezaurusz funkciójának betöltéséhez. 1.1. Munkatérkép és topográfia Az Agrártörténeti Atlasz térképalapja Bedő Albert 1885-ben kiadott (az 1884-i közigazgatási térkép felhasználásával készült és az egykorú kataszter adatait részletvizsgálatok alapján korrigáló) erdőtérképe, amely a városok, mezővárosok, ül. nagyközségek, falvak és külterületek (puszták, majorok, telepek) helyét, az utakat, vizeket és — vizuális elnagyoltsággal — az erdőterületeket tünteti fel, egyéb térképjellemzők meüett. 2 Az Atlasz 1:100 000 méretarányban készült, az 1:360 000 méretarányú Bedő-térkép fényképnagyításának átrajzolásával asztralon lapokra. (A domborzat rajza jelenkori forrásból van fedvényekre szerkesztve.) Szelvénybeosztása megegyezik a Bedő-térképével és annak 12 szelvényét tovább bontva, egy szelvényt 24 atlaszlap ad vissza. Ezekből az atlaszlapokból készültek a gépi kartográfiai adatfelvételre (digitalizálásra) alkalmas lapok, a településcentrumok, községhatárok, a helységek nevének és atlaszbeli azonosítószámának feltüntetésével. (További térképkomponensek a munkatérkép fejlesztésével adhatók hozzá ehhez az alaphoz.) A digitalizálás, vagyis a térképelemek koordinátáinak automatizált rögzítése révén munkatérképünk tartalma olyan adathalmazzá alakítható, mely egyaránt alkalmas a rögzített térkép (vagy tetszőleges részeinek) újrarajzolására, tematikus térképek képzésére, melyek akár rajzgéppel (ez a költségesebb), akár — az adatok transzformálásá1. Feudális kori birtokösszeírások helynévmutatójának gépi előállítása. MTA Számítástechnikai Központja. Budapest, 1970. Kézirat a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattárában. A tanulmány kiterjed a munka kiinduló feltételeire, az elsődleges (etalon nélküli) feldolgozásra, a bázis-helységnévtár (etalon) összeállítására, a gépi névazonosításhoz szükséges modell ismertetésére, végül a probléma gyakorlati megoldásának módjára. Mellékletben áttekinti az etalonhoz használható helységnévtárak egy részét. Vizsgálati minta céljára az akkori regesztaállomány egy részét bocsátottuk rendelkezésre. Rövid ismertetése 1971-ben, a mezőgazdasági múzeumok budapesti nemzetközi kongresszusán hangzott el: B. Szöllősy, Éva-Varga, Dénes 1973. Tanulságait továbbfejlesztve közli Varga Dénes Veress f^va, 1972. 2. Bedő Albert 1885. térképmelléklete.
