Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Mártha Zsuzsánna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban századunk elejéig

A múlt század nyolcvanas évei előtti idők magyar baromfitenyésztéséről változatlanul hézagosak a megbízható ismereteink, hiszen újabban a pulyka magyarországi megjelenésének ideje is vitatott.

2 Pedig az akkori Magyarország lakott területe túlnyomó részének földrajzi adottságai kedveztek a baromfitartásnak, főként a tyúktenyésztésnek. Alig vonható kétségbe, hogy falvainkban a baromfitenyésztés sokkal nagyobb arányú elterjedtségnek örvendhetett, mint ahogyan a források gyér adataiból arra következtetni lehet. A XV-XVII. századi nagyasszonyok levelezéséből tudjuk pl. azt, hogy rántott csirke és sült liba karácsonykor, de legkésőbb januárban többnyire már szerepelt az udvarházak asztalain. Ismerték a késő őszi baromfikeltetés és a téli felnevelés módszereit.

3 A terjedő gabonatermesztés és alföldi tanyás gazdálkodás következtében a XVIII. századtól kezdve számos vidékünkön nagyobb lehetett a népi baromfitartás jelentősége, mint a tőlünk nyugatra eső európai országokban. A hazai baromfitenyésztés állapotát a következő néhány adalék valamelyest jellemzi. A ,jSzentes közgazdasága" című monográfia a város gazdasági életét ismertetve, többek között szól arról, hogy a lakosság az 1730-as években a lábasjószágon kívül sok baromfit is tenyésztett. Libahizlalásból a szentesi zsellérek jól pénzeltek.

4 A Veszprém megyei rédeiek 1785-ben panaszolták, hogy asszonyaik sem sót, sem gyertyát nem vásárolhatnak, mert a földesúr nem bocsát be „tikász

"-t a faluba, akitől pénz jönne a házhoz.

5 Neves statisztikusunk, Schwartner Márton szerint fejlettebb volt Magyarország baromfitenyésztése a XVIII. század végén, mint bármely más országé.

6 Ha ez talán túlzás is, annyi kétségtelen, hogy a jobbágyportákon mindenütt sok baromfit tartottak, ugyanúgy, mint a földesúri házaknál. Érthetően fokozta a baromfitenyésztési kedvet az 1836:VII. tc. 4. §-ának az a rendelkezése, amely a jobbágyokat a baromfi és a tojás tekintetében mentesítette az úrbéri tartozások alól. Bizonyára a Gegus Dániel fordításában szereplő „baromfiak" szó tévesztette meg Grubiczyt, hiszen Gegus feltehetően nem „háziszárnyasok", hanem régiesen „növendékbarmok" értelemben használta a „baromfiak" kifejezést. Grubiczy nyüván örült is annak, hogy egy XV. századi törvényünkben hitelesnek látszó adatot talált az általa oly hasznosnak és ezért kiváltképpen fejlesztendőnek tartott baromfitenyésztés hazai múltjáról, és A tyúkászat című kis könyvében (Bp. 1874. 9.) közölte is ezt az adatot. A téves adat azután Grubiczy könyvének nemcsak újabb kiadásaiba (A baromfitenyésztés. Bp. 1875. 15—16.; A baromfitenyésztés I. köt. Bp. 1895. 9.) került át változatlanul, hanem azt vagy szintén a Gegus által fordított eredeti forrásból vagy Grubiczy tői jóhiszeműen vették át későbbi neves szakírók is, mint pl. Parthay Géza [ :Baromfitenyésztés (In : Magyarország földmívelése 1896. Bp. 1896. 689-690.):], Szlameniczky István (Magyarország baromfi- és baromfitermékexportjáról. I. rész. BT 1957/2. sz.) és Nagy Tamás (A magyarországi libamájtermelés és értékesítés problémái. I. rész. BI 1975/4. sz.).Sőta Növények, őshonos és honosult háziasított állatfajták, mikroorganizmusok géntartalékainak megőrzése (génbankok) című hivatalos kiadványban (Bp. 1974. 61.) szintén szerepel ez a nem bizonyított gazdaságtörténeti adat". 2. Bökönyi S.-Jánossy D. 1959. 265-269. 3. Takáts S. É.n. 188. - Takáts S. 1917. 66. -Hankó B. 1940. 142-143. -HankóB. 1954. 116. 4. 100 éves. . . 1970. 65. BI 5. MarczaliH. 1885. 100. 6. Schwartner M'. 1798. 169.