Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Mártha Zsuzsánna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban századunk elejéig
Mind Fényes Elek, mind Galgóczy Károly arról írt a XIX. század közepén, hogy a hegyes vidékeket leszámítva, az ország minden részében csirkét, tyúkot tenyésztenek, legtöbbet az alföldi tanyagazdaságokban, főként a Nagykunságban, Nagykőrös és Kecskemét vidékén, de Gyöngyös környékén is sok tyúkot tartanak. 7 „S a számos kofák nem megvetendő kereskedést űznek ezekkel Pestre." 8 Kiss Lajos szerint az 1849 és 1914 közötti évtizedekben annyit kerestek a hét két piaci napján a hódmezővásárhelyi csirkekofák, mint amennyit más szegény asszonyok egész heti munkával sem tudtak elérni; ugyanígy a tojáskofák szintén a könnyen élők közé tartoztak. Voltak közöttük „szedő "4í is, akik a baromfi- és tojásnagykereskedők számára vásároltak. 9 Az ország baromfiállományának legalább 90%-a a kapitalista termelési mód hazai térfoglalása előtti évszázadokban a jobbágyok és a zsellérek házai körül teljesen külterjes körülmények között, félig vadon tenyészett. Évszázadokon át változatlan ősi állapotában maradt a baromfitartás; a falusi udvarokon, a tanyákon ahg akadt baromfiól. Legtöbbször a fészerben, az istálló vagy a sertésól padlásán, gyakran télen is az eperfán húzódtak meg éjjelre az év nagy részében élelmüket maguk megkereső tyúkok. így pl. a hódmezővásárhelyi tanyákon csak a XX. század elején kezdődött ebben a tekintetben bizonyos változás, amikor az ún. kerekólakban a sertésen kívül baromfit is tartottak, később néhol már csak ezt. 10 Hasonló szerepet töltöttek be az Alföldön számos helyen a boglyakemence alakú ólak. 11 A mintegy másfél kg súlyú magyar parlagi tyúk a ház körüli gyepen, rovarokon, a szérűn elhullott magvakon, konyhahulladékon élt, s csupán télen kapott kevés szemes eleséget. 12 Évi 50—60 tojásnál ahg tojt többet, és egyes években minden edzettségének ellenére 30—40%-os volt a felnevelési vesztesége. 13 Az ország tyúkállományát e lassan fejlődő, kis testű, kevés és apró tojást termelő, de igénytelen, ízletes húsú szárnyasok megszámlálhatatlan mennyisége alkotta. Az akkori viszonyok között, olcsón tartva, a magyar tyúk így is megfelelt népélelmezési célra. 7. Fényes E. 1842. 181-182. 8. Galgóczy K. 1855. 359. 9. Kiss L. É.n. 327., 329., 333. 10. Szenti T. 1979. 206., 234., 240., 246., 250. 11. Vargha L. 1940. 349. 12. A Magyar Gazdaságkutató Intézetben a takarmánymérleg elkészítésekor az 1930-as években is a tyúkféléket vették csak figyelembe, mert a többi baromfi (liba, kacsa és pulyka) száma a tyúkfélékéhez viszonyítva csekély. A tyúkállomány egyedenkénti takarmányszükségletét a felnőtt állatoknál évi 7 kg kukoricával és 3 kg árpával, a csirkéknél pedig 1 kg kukoricával és 1 kg árpával tekintették fedezettnek. Feltételezhető volt, hogy az ezen felül is felhasznált takarmány ocsúból és egyéb hulladékból került ki. A baromfiállomány takarmányszükségletét a Magyar Gazdaságkutató Intézetnél egykor „rugalmas"-nak minősítették, ami azt jelenti, hogy kellő mennyiségű takarmány hiányában súlyosabb következmények nélkül az állatok kondíciójának romlásával kellett csak számolni (MatolcsyM. 1940. 15., 28.). 13. Adatok Magyarország baromfitenyésztése ... 1896. márc. 23. sz. B. - Amellett a parlagi tyúk tojástermelése biológiai okokból is inkább hullámzott az év folyamán, mint a kitenyésztett és gondozott „nemes" fajtáké: az áprüisi-májusi maximum után az meredekebben esett vissza a novemberi minimumig.