Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Mártha Zsuzsánna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban századunk elejéig
A BAROMFI ÉS TERMÉKEI A MAGYAR KÜLKERESKEDELMI FORGALOMBAN SZÁZADUNK ELEJÉIG MARTHA ZSUZSANNA Hazai baromfitenyésztésünk legkorábbi emlékei kevés kivétellel elvesztek a múlt idők ködében, ami rendkívüli módon megnehezíti a régi magyar baromfitenyésztés képének rekonstruálását. Ennek elvégzéséhez alig állanak adatok rendelkezésre. A régészeti ásatások által a honfoglalást követő évszázadok idejéből feltárt baromficsontok mennyisége és gyakran sérült, hiányos volta túlságosan kevés ahhoz, hogy belőlük általánosabban érvényes következtetéseket lehessen levonni. Másrészt elődeink nyüván még olyan alárendelt jelentőségű foglalkozásnak tekintették a baromfitenyésztést, amelyről nem nagyon érdemes valamit is feljegyezni. Utóbb egyes írásos emlékek már említik ugyan a népi baromfitartást vagy ennek termékeit, és szórványos adatok tudósítanak a régi kastélyok, udvarházak majorjainak háziszárnyasairól is, összességükben mégis csak kevés Üyen adat jutott a levéltárakból napvilágra. Leginkább az úrbéri szolgáltatásokról szóló szabályzatokban és kimutatásokban, az egyházi tizeddel kapcsolatos oklevelekben, valamint régi birtokleírásokban, a gazdatiszteknek, majorosoknak adott földesúri instrukciókban találhatók az egykori magyar baromfitenyésztésre utaló adatok. Nem találtunk ellenben sem jogszabályban, sem más hiteles forrásban olyan rendelkezést, amely a XV. század végén a baromfiak kivitelét az országból tütotta volna. Mindamellett a baromfitenyésztésről szóló első magyar folyóirat, a Gallus alapító-szerkesztője, Grubiczy Géza az 1874-ben megjelent, A tyúkászat című kis könyve szerint tudni vélt Üyen tilalomról 1 . 1. Grubiczy Gézának II. Ulászló 1498. évi III. dekrétuma 31. cikkelyének egyik mondatára támaszkodó fenti megállapításával szemben a következőket adjuk elő: Ez a latin mondat úgy szól, hogy „Pecora et pecudes ultra metas regni non emittantur". A mondatnak két alanya: „pecora" és „pecudes" más-más többesszáma a „pecus" szónak. Az 1908. évi kiadású Burián-féle latin-magyar szótár szerint a „pecus" (genitivusa: „pecoris") magyarul egész nyáj kecskét, juhot, sertést, a „pecus" (genitivusa: „pecudis") pedig egy apró marhát, különösen juhot jelent. Az idézett latin mondat az 1866-ban kiadott Magyar országgyűlési törvénykönyvben Gegus Dániel fordítása szerint magyarul úgy hangzik, hogy ,A barmok és baromfiak az ország határain kívül ne vitessenek". Ugyanez a latin mondat a mülenniumi emlékkiadású 1899. évi Magyar törvénytárnak Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen fordította szövege szerint viszont magyarul a következőképpen hangzik: „Marhanyájakat és marhákat nem szabad az ország határain átengedni". Mivel teljesen valószínűtlen, hogy a XV. század végén nálunk bármüyen oka lett volna a baromfiexport tüalmazásának, nem kétséges, hogy a kétféle fordítás közül az utóbbi adja vissza híven az eredeti latin szöveg értelmét.
