Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
N. Kiss István: A magyar marhatenyésztés jelentősége Magyarország és Közép-Európa számára a 16—18. században
csökkenését a telepítések miatt, vagy a juhtenyésztés konjunkturális fellendülését. Tekintve, hogy a kormányzat az ökörexport szintjét változatlanul fenn kívánta tartani, ugyanakkor az országon belül szociális szempontból igyekezett lenyomni a húsárakat, a 18—19. század fordulóján az ország egyes részein már nehézségek támadtak a húsellátásban. A 19. század végén 1 000 lélekre már csak egyhatoda esett a 300 évvel korábbi marhaszámnak. (Lásd a 4. grafikát). Ez a viszonyszám már azokra a táplálkozási viszonyokra utal, amelyeket a kapitalista fejlődés teremtett meg Magyarországon. Abban az országban ugyanis, mely évszázadokon át híres volt húsbőségéről, a népesség egy jelentékeny részénél minimálisra csökkent a húsfogyasztás, (összehasonlítás végett közöljük két francia régió 17., illetve 19. századi marhatartási adatait: 1688-ban Franche-Comté-ban ezer lélekre 613 darab, míg 1837-ben Haute Saône, Doubs és Jura megyékben 470 darab marha esett.) 52 Az állattenyésztés szükséges kiterjesztésének és modernizálásának ügyét belső ellentmondások fékezték. Jóllehet az ökörexport továbbra is nervus mercaturae és a legnagyobb pénzforrás volt, a további fejlődést olyan körülmények gátolták, amelyeknek egyre nagyobb figyelmet kellett szentelni. Érdemes e problémakört röviden áttekinteni. A népesség növekedése miatt helyenként már akadozott a belső húsellátás, ami rendszeres marhaimportot tett szükségessé lengyel, román és szerb területről. A század végén az importált marhák száma elérte az exportkontingens felét. II. József török háborúinak idején (1788—1790) olyan képtelen helyzet alakult ki, hogy a dél-magyarországi marhaállomány kimerülése miatt engedélyezték stájerországi vágóállatok vámmentes behajtását Magyarországra. 53 A helyzet ellentmondásai a puszták kérdésében éleződtek ki a legjobban és a hatóságok képtelenek voltak a megoldásra. Egyesek fent kívánták tartani a nagy pusztákat, mint az állattenyésztés legelő-bázisát, mások ugyanott új telepes falvakat akartak létrehozni. A puszták lassú csökkenése fékezni kezdte az állattenyésztés fejlődését, legalább is annak hagyományos félnomád formáját. Szükségessé vált a modernebb állattartási formákra (istállózás, takarmánytermesztés) való áttérés, amit azonban a kialakult agrárstruktúra és a mozdulatlan feudális társadalom nehézzé, csaknem lehetetlenné tett. A napóleoni háborúk éveiben a magyar szarvasmarhatenyésztés krízisének megoldása már kormányprogrammá lett. I. Ferenc császár, aki a húsáruk leszállítására törekedett, levélben szólította fel Habsburg Józsefet, a magyar királyság nádorát, hogy fejtsen ki propagandát az állattenyésztés fejlesztése végett a magyar arisztokraták körében. 54 Válaszában a nádor hangsúlyozta ,,a szarvasmarhatenyésztés olyan ága a mezőgazdaságnak, amely nagy szabad felületek mellett, tekintélyes tőkét is követel." Egyidejűleg élesen elítélte az export akadályozását és az állami kereskedelmi monopólium támogatását, (azaz a hivatalos politikát). 5 5 Az állattenyésztés fejlesztését kívánó tervében „a szarvasmarha szabad exportját" és „minden az állattenyésztés számára káros monopólium eltörlését" 53. UK2 1789. No 7022, 7813, 8167, 9330, 10 089, 10 767. 54. Domanovsxky 1935. III. köt. 176. 55. József nádor a magyar marhaexport múltjáról: „So lange die Concurrenz der Käufer aus dem In- und Auslände frey war, so lange die Fleisch-Regie nicht das Monopólium dieses Handels an sich zog, sondern der Ein- und Austrieb des Viehes frey war, mithin auch der Preiss dieses letzteren die Mühe des Erzeugers lohnte, war die Hornviehzucht in Hungarn im blühenden Stande!"Domanovszky 1935. III. köt. 177-178.
