Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
N. Kiss István: A magyar marhatenyésztés jelentősége Magyarország és Közép-Európa számára a 16—18. században
Amennyiben az átlagos vágómarhának tekintett tehén áralakulását vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az a keleti országrészben, 1567 körül, kb. 55 ezüstgramm, mely 1666-ig 97—111 grammra nő. Ezt követően 1669 táján rendkívüli árugrást tapasztalunk, de az 1670-es években már ismét 95 ezüstgramm körül ingadozik az ár. Kelet-Magyarországon a tehén ezüstgramm szerinti áremelkedése egy évszázad alatt mintegy 100%-os. Az Alföldön a 17. század első felében a tehén ára 125 és 140 ezüstgramm között ingazodott, majd az 1660-as években 107 ezüstgrammra csökkent és így a keleti országrészben érvényes ár közelébe került. 1669-ben itt is jelentős árugrásnak vagyunk tanúi, mely az 1670-es években ismét a korábbi szintre süllyedt. Összegezve megállapíthatjuk, hogy az Alföldön 1630 és 1680 között a tehén ára nem változott lényegesen. Az 1768. évi rendkívül magas ár (350 eg.) kiemelkedő minőséget jelöl, melyhez minden összehasonlítási alap hiányzik, hacsak az 1669. évi piaci árszabályozás legdrágább típusának árát (324,7 eg.) nem állítjuk vele szembe. Ugy látszik, hogy a keleti, illetve alföldi országrészben a tehén piaci ára mind az árszint magasságát,mind annak mozgását tekintve, jelentősen eltér egymástól. A belső piacon forgalomba került ökröknél két világosan elkülönülő kategóriát figyelhetünk meg: az elsőhöz azok az átlagos állatok kerülnek, amelyeknél az élősúly 4,0—4,5 mázsa, a második, a hízott ökrök csoportjához azok tartoznak, amelyeknek élősúlya 4,5—5,6 mázsa között ingadozik. Az árak jelentős regionális különbségeket tükröznek: az 1560-as években keleten a 4 mázsás ökörért 124 ezüstgrammot, nyugaton az azonos súlyú állatért 240 ezüstgrammot fizettek! A kelet-magyarországi, illetve alföldi piacokon viszont csaknem azonos árakat találni, mint pl. az 1660 vagy 1710 körüli években. A muraközi uradalom 1672-es adatai különösen ezüstértékben magasabbak az alföldi, illetve keleti árszintnél, bár az eltérés talán már nem tűnik olyan élesnek, mint a 16. században.(? ) De ha figyelembe vesszük, hogy a jelzett anyagnál az összeíró szerint leromlott állapotú állatokról van szó, akkor a fenti árakat az átlagosnál szerényebbnek kell tekintenünk. Következésképpen az átlagos ökörre vonatkozó árszintet nyugaton a muraközi adatoknál magasabbra kell tenni, ami azt jelenti, hogy a nyugati és keleti országrész közötti árdifferencia a 17. században is változatlan maradt. A nehéz ökörnél, melynek élősúlya 5 mázsa körül mozgott, a forrásbázis hiányossága folytán nem lehet az árak regionális mozgását egyértelműen tisztázni. így csak arra kívánunk utalni, hogy 1697—1698-ban (háborús időszak) a hízott ökör ezüstben kifejezett ára az Alföldön, illetve a keleti országrészben csaknem azonos volt. Tükröznek-e a sovány, illetve kövér ökrök 16—17. századi adatai (7. tábla) áremelkedést az egyes regiókban? A sovány ökrök esetében, ha a rövid lejáratú árhullámzásokat figyelmen kivül hagyjuk, sem keleten, sem az Alföldön nem igazolható lényeges drágulás. Hasonlóan kiegyensúlyozott ármozgás tapasztalható nyugaton, főleg a 16. századi adatok alapján. Félreérthetetlenül emelkedik viszont ugyanekkor a hízott marha ára: keleten 1617 és 1712 között — nem számítva a kisebb-nagyobb árhullámzásokat - a hízott ökör ára 160-ról 250 ezüstgrammra emelkedett. Az Alföldön 1698 és 1735 között az azonos minőségű ökör ára 312-ről 348—375 ezüstgrammra nőtt. Nem szabad azonban a fenti arányok értékelésénél szem elől tévesztenünk, hogy hízott marhát ritkábban vágtak belső fogyasztásra, továbbá, hogy ez az élősúly és minőség tekintetében a belső piaci forgalomból kiemelkedő típus tulajdonképpen már egyenrangú az exportra kerülő ökrök átlagával.
