Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kezdetei (1790-1848)

Cegléden.

6 A XVIII. században Losonczy István „Hármas kis tüköré" azt jegyezte fel: „Itt van Czegléd és Kőrös, Kecskeméttel, Gazdag három város veresbor szürettel". Nem ok nélkül emelte ki Losonczy István a három város szőlőtermelését. Pest megyében a Rákóczi szabadságharc után — írja egyik agrártörténészünk —, ,,a háborús idők lezárultával a szőlőtelepítés is nagy lendületet vett. 1768 táján már alig van helység, amelynek ne lenne meg a maga, olykor gyümölcsfákkal is ékes szőlőhegye, sőt egyik-másik még tovább is épül". Igaz, hogy Nagykőrös, Cegléd és Monor kiugró bortermése mellett, teszi hozzá később, a szőlőtermelés akkor még inkább a dombvidéki körzetekre jellemző, azokra a tájakra, ahol a természeti adottságok erre alkalmasabbak, a megélhetést ösztönző tényezők pedig szigorúbbak voltak.

7 A korabeli viszonyokat vizsgálva, Pest megyében jelentősnek találták a szőlőművelést mások is; az egyik számítás szerint 178 község 80%ában volt kisebb-nagyobb szőlősterület 16 611 jobbágyparaszt birtokában 1770-ben

8

. Már az 1720-as összeírás szerint Cegléd 191 jobbágya közül 155-nek volt szőlője „az új ültetésű gyarapodó szőlőhegyen". Alig fél évszázad múlva pedig a kérdező királyi biztosnak azt válaszolták, hogy „nevezetes hasznunkra szőlő helyünk és szőleink bőven vannak". Az akkor még (1720-ban) jóval népesebb Nagykőrösön 502 jobbágy közül 464-nek volt szőlője „a terjeszkedő szőlőhegyen". 1760-ban bevallásuk szerint közel 17 ezer akó bor termett s ugyanakkor 108 pálinkafőző üstöt is talált az összeíró. A Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor a kilenc kérdőpontok egyikére igen határozottan válaszolták: határunkban szőleink vannak" „homokos" földeken.

9 Nagykőrös monográfusa írta, hogy a várost a jobbágyfelszabadítás előtt majd minden irányban „hegyek", szőlő telepek vették körül.

10 Egyezően velük, e korai időkből származtatják a Szeged-vidéki szőlőtermelést is.

11 A törökkorban többször is elpusztult Kiskunhalasról már a XVIII. századból vannak nyomok „valamelyes szőlőtermelésre".

12 A XVIII. század utolsó előtti évtizedéből viszont olyan ábrázolásos forrásokkal rendelkezünk már, amelyek kétséget kizáróan tanúsítják, hogy a szóban forgó Duna-Tisza-közi települések határát jelentős szőlőtelepek övezték. 6. Nagykőrösre: Nagy Lajos, 1930. 41-43. p; Cegléd, 1931. 266. p. Cegléd határában lévő szőlőket a török időkben mintegy 1500 holdra becsülte a monográfia írója. 7. Weltmann Imre, 1967. 48, ül. 56. p. 8. Az is jellemző, hogy a szőlőbirtokos jobbágyok száma fél évszázad alatt, 1828-ban már 26 977-re, birtokolt szőlőföldjük pedig 90 968 kapásról (egy kapás 150-300 n. öl) 102 720-ra, azaz mintegy 13%-kal emelkedett a szóban forgó 178 településben. Spira György, 1965. 212. p. 9. Wellmann Imre, 1967. 312-313, 330-331. p. 10. Galgóczy Károly, 1896. 532., 534. p. Losonczy István mondását Galgóczy Károly most idézett munkájából vettük. 11. Szüts Mihály, 1914. \15,;Bálint Sándor, 1963. 3. p. Szüts Mihály szerint 1812-ben a szőlővel beültetett terület Szegeden 14 000 holdra becsülhető, ami szerintünk majdnem képtelenség. Valószínűnek látszik, hogy mértékegységet tévesztett a szerző: nem hold, hanem ugyanannyi kapás lehetett a szőlő területe, azaz kb. 3500 kh. Szüts Mihály, 1914. 64. p. 12. Papp László, 1940. 286. p. Bár, jegyzi meg a szerző, az alapvető termelési ágazat ekkor még az állattenyésztés volt. Hasonló nézeteket hangoztat a város monográfiája is: 1720-ban mindössze 64 hold szőlője volt Halasnak. Kiskunhalas, 1965. 90. p.