Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Matolcsi János: A bakonyi sertés XV—XVI. századi csontleletei Sarvalyon

függőlegesek, hanem ventrálisan ferdén kifelé irányulnak és felületük a hosszanti sík mentén kissé domború. A homlokcsont (os frontale) középső részén diónyi nagyságú domborulat látható. Az arckoponyán feltűnik a könny csont (os lacrimale) benyomottsága vagyis az a gödör, amely a szomszédos csontokra is átterjedve összefüggő mélyedést alkot. A bakonyi sertés sajátossága abban van, hogy ez a gödör jóval mélyebb, de keskenyebb, mint a vaddisznó-koponyán. Az erőteljes benyomottság következtében nemcsak a könnycsont, hanem kezdeti szakaszán még az állcsont (maxilla) is a homlokcsont (os frontale) alá hajlik, ezáltal még jobban kidomborodik az os zygomaticumtóX a foramen infraorbitaléig terjedő arcléc (crista facialis). A könnycsont arányait Hankó Béla részletesen tárgyalta a bakonyi sertések átlagának vonatkozásában.

28 A mi egyedünknek azonban eltérő arányú könny csontjai vannak, • !.«.«< 1 *> jj- --t • . T j /alsó hosszúság * 100. alakjuk jobban közelit a vaddisznóéhoz, mint az átlagos, indexe ( ) magasság 1,27, a legnagyobb hosszúság és a legnagyobb magasság indexe pedig 1,88, amely érték már a hazai vaddisznó könnycsont-indexének variációs tartományába esik.

2 9 XJX. századi bakonyi sertés-koponya (No. 1970) frontalis nézetben 28. Uo. 35; 58. 29. Hankó B. 1948. 11. 4. XIX. századi bakonyi sertés-koponya (No. 1970) baziláris nézetben