Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Kovács Miklós: Korabeli vélemények az 1880—1890-es évek hazai szarvasmarha tenyésztéséről
marháinak „sokoldalú és divergáló állománya" máshonnan származó jó fajtával volt egységesítendő, hogy „ezen alig definiálható korcsmarha egy nem oda való, hanem idegen vérű korrektorral egyöntetűvé tétessék". Máramaros, Ung és Zemplén megyék legzordabb vidékén Beszterce—Naszód megye határáig erre a célra a borzderes marhát alkalmazták sikerrel, mint megfelelő nemesítőt. így alakult ki a Csukás Zoltán professzor által annyira nagyrabecsült későbbi kárpátaljai borzderes fajta. Az ország déli részén, Brassó, Krassó—Szörény, Hunyad megyében szintén színes korrektorok működtek. 1 6 Ez kevésbé termékeny vidék, ezért ott nem a nagytestű szimentáli, hanem a kisebb testű pinzgaui lett a korrektor. A keleti határszélen hosszú ideig nem volt megállapított tenyészirány. Utóbb itt is megkísérelték a színes marha tenyésztését, tartását, mégpedig állategészségügyi rendészeti okokból. Ezt az 1872. évi bécsi nemzetközi állategészségügyi kongresszus egyik résztvevője ajánlotta, mert szerinte Magyarország csak így védekezhet biztosan a keleti marhavész ellen, melyet a Kárpátok túlsó oldalán élő, a magyar parlagi marhához hasonló korcsok terjesztenek, ha „országunk keleti határa egy oly őwel lesz körülvéve, mely a tarka marhával benépesíttetik". 1 7 A javaslattevő így kívánta a marhák keletről való csempészését, beszivárgását megakadályozni, mert ha a határon innen színes a marha, mindjárt feltűnik az átkerült szürkés korcs és megakadályozható a betegség széthurcolása. Ezért kísérleteztek Erdélyben is itt-ott színes importtal. Ezek az állatok azonban nem maradtak meg, mert az ott élő székely és román lakosság olyan külterjesen tartotta azokat, különösen télen, hogy a kevésbé edzett színes fajták azt nem bírták ki. De fennmaradásukra nem is volt szükség, mert „a kitűnően szervezett és erélyesen vezetett állategészségügyi szolgálatunknak sikerült a határzár kimondásának a pillanatától a keleti marhavészt határainkon belül teljesen megszüntetni s azoktól állandóan távol tartani". 18 Az újabb hivatalos álláspont szerint a magyar parlagi marhában is benne van a tejelékenységi hajlam s azt tejelésre is ki lehet tenyészteni. Az akkor már jelentkező korszerű tenyésztési ismereteket szépen fejezte ki egy miniszteriális ügyiraton 19 megőrzött, egyébként szép álomként maradt közgyűlési hivatalos tájékoztató, az azt előadó Egán Ede következő szavaival: „A hazai marhának ezen hegyi jellege különösen sikerült alakban található keleti Kárpátjainkban és főleg Felsőcsikmegyében".. . „Ezen vidékeken, melyek egyúttal a leggyönyörűbb havasi legelőkkel is rendelkeznek, több oly törzstenyésztés létesítését szervezzük, melyek célja egyrészt a marhatenyésztés nemesítése, másrészt a tejgazdaság s a havasi gazdaság meghonosítása lenne. A társulatok, melyek egyike részvény társulati, a másik pedig szövetkezeti alapon terveztetik, mindenek előtt össze fogják vásárolni a vidéknek legjobb tejelőit. Egyúttal arra is fognak súlyt fektetni, hogy az illető tehenek a legtökéletesebb testtel és külalakkal is bírjanak. Előreláthatólag sikerülni fog a két társulat részére az illető havasi legelő területének átengedését 20 évre biztosítani. A legelő terület központjában istállók, sajtkészítők és lakhelyek fognak emeltetni az azok után származó 16-17. mint 15-nél 18. mint 15-nél és OL FIK K 168 193. cs.- 13.451/1879 19. OL K 184 49. cs. - 60.269/1889 IV. 12. FM
