Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Takács Imre: A borhamisítás tilalmának változásai 1945 előtt Magyarországon
a tokaji szamorodnit, máslást, fordítást, aszút és esszenciát pedig 0,5 literes vagy ennél kisebb űrtartalmú, tokaji alakú, színtelen palackban kellett forgalomba hozni. Más bort tokaji alakú palackban tilos volt forgalmazni. A Tokajhegyalján termett borokat e borvidék területén kívül jogosan csak külön engedéllyel lehetett palackozni. Az 1936: V. törvénycikk és 70 000/1936. F.M. sz. végrehajtási rendelete különlegesen szabályozta a típusborok készítését, ilyenek előállításához megengedett volt mind a főzéssel besűrített must, mind a tiszta borpárlat felhasználása. A típusbor szeszfoka ezután sem haladhatta meg a 14 térfogatszázalékot. Készítését és forgalombahozatalát a földművelésügyi miniszter a szükséges berendezéssel és felszereléssel ellátott szövetkezeti és más nagy pincészeteknek engedélyezte. A típusborok készítéséről a szőlészeti és borászati kerületi felügyelő a szeszfok és a vegyelemzéssel kimutatható más jellegzetes tulajdonságaik feltüntetésével nyilvántartást vezetett. Csemegebor, ürmösbor, borecetgyártás céljára, valamint lepárlásra szolgáló bor (Brennwein) előállításához, úgyszintén a kedvezőtlen évjáratú boroknak borpárlattal javításához szintén a földművelésügyi miniszter engedélye volt szükséges. Ha pedig a lepárlásra szolgáló bor előirányzott szesztartalma a 22,5 térfogatszázalékot meghaladta, előállításához a pénzügyminiszter engedélye is kellett. A forgalomba hozott csemege- és ürmösbor oknak legalább 15 térfogatszázalék szesz- és 6 súlyszázalék cukor tartalmúaknak kellett lenniük. Csemegebort és ürmösbort a származás megjelölése nélkül kellett forgalomba hozni. 6 6 Fojtott mustot (misztellát) csak export céljára és ugyancsak a földművelésügyi miniszter engedélyével lehetett jogosan előállítani. Borpárlatot konyak (cognac) néven tilos volt forgalomba hozni, az „borpárlat" vagy „brandy" elnevezéssel kerülhetett csak forgalomba. A közvetlen fogyasztás célját szolgáló borpárlatnak legalább 38 térfogatszázalékos szesz tartalmúnak kellett lennie. A termelő borának 100 literes vagy ennél nagyobb tételben történő eladása alkalmával a vevőnek — ha kívánta — köteles volt az illetékes hegyközségi elöljáróság (elnök, hegybíró) által kiállított származási bizonyítványt adni, és ebben a bor minőségét és évjáratát is feltüntetni. Szigorúbbak voltak annak a bornak az előállítására és kezelésére vonatkozó előírások, amelyet állami ellenőrzőjegy (márka) alkalmazásával palackban hoztak forgalomba. Erre is a földmívelésügyi minisztertől kellett engedélyt kérni. Az ellenőrzőjegy annak hatósági tanúsítására szolgált, hogy a bornak származása, előállítási módja, összetétele, minősége és általában minden jellemző tulajdonsága megfelel a palack címkéjén feltüntetett adatoknak. Kiadását az Országos Szőlő- és Borgazdasági Központi Kísérleti Állomás nyilvántartásba vette. 66. Bár nem sok mezőgazdasági termék került a nemzetközi áruforgalomba, amely olyan élénk kereslet tárgya volt, mint a bor, a hazai borpiacon a kiviteli lehetőségek nehéz kiszámíthatósága miatt gyakran mégis bizonytalanság: óvatos tartózkodás vagy kapkodó, ideges kereslet mutatkozott. Az értékesítés szervezettebbé tétele végett a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének borosztályából 1937-ben megalakult a Magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesítő Szövetkezete (MASZOBSZ), majd ennek keretében a minőségi hegyi borok jobb értékesítésére létesítették a Hegyvidéki Bortermelők Értékesítő Szövetkezetét (MEGÂ-t). Utóbbi a termelőktől magasabb intervenciós árakon vásárolt és a felvásárolt borokat palackozva hozta forgalomba. A szőlő- és borfogyasztás előmozdítására Országos Szőlő- és Borpropaganda Bizottság is alakult, ennek végrehajtószerve volt a Szőlő- és Borpropaganda Iroda.
