Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Pintér János: A kecskeméti „Miklós" szőlőtelep létrejötte és első évtizede
A különböző szőlőmunkáknál részletesen leírták azok pontos elvégzését, melyeket a szakmányosoknak szigorúan be kellett tartani. Évről évre ugyanazokat szerződtették szakmányosnak, s ezzel biztosították a megbízható és folyamatos munkavégzést. Ami a további építkezéseket illeti, 1885-ben tervek készültek kút, víztároló medence és egy szivattyú (szélmotorral működtetve) megépítésére. Amikor azonban az egyes vállalkozók költségvetéseiből kiderült, hogy ezek többezer forintra rúgnak, a minisztérium visszakozott, és csak a kútépítéshez járult hozzá. Ez sem volt könnyű feladat, hiszen csak 27 méteres mélységben találtak olyan vízréteget, mely megfelelő hozamot biztosított. 56 Akut elkészítésével Parragh Gedeont bízták meg, aki a munkát el is végeztette. 57 Az, hogy ő egyben a telep felügyelő bizottságának is tagja volt, úgy látszik, nem tűnt összeférhetetlennek. Központi probléma volt a pince és présház építése, hogy a telep maga szüretelhesse és kezelhesse termésének legalább egy részét. Miklós Gyula már 1885-ben javasolta egy „a Franciaországban szokásos földfeletti pincékhez hasonló nagyszabású pincének" 58 építését. A pince építésének szükségességét maga a minisztérium is elismerte, 59 de az igen magas költségek miatt azt állandóan halogatta. Az FM elképzelése szerint csak kisebb pincét építettek volna, melyben egyes borokból kezeltek volna kisebb mennyiségeket, hiszen a telep teljes szőlőtermésének feldolgozása már nagyarányú bortermelést eredményezne, ez pedig nem egyezett meg Miklóstelep eredeti célkitűzéseivel. A filoxéra nem fenyegetett, de a homoki szőlőknek kijutott más növényi és állati kártevőkből. A legnagyobb károkat a peronoszpóra okozta. 1892 augusztusában már harmadszor kényszerültek ellene permetezni Miklóstelepen 60 , de az új betegséget nehéz volt leküzdeni. A következő évben a lisztharmat kártétele volt jelentős, majd 1894-ben ismét felütötte fejét a peronoszpóra. Homoki szőlőkben komoly pusztítást végzett időnként a cserebogár pajor (vagy ahogy Kecskeméten nevezték, a „bujtás kukac"), a kendermag- és a vincellérbogár. E rovarok ellen egyetlen, bár igen olcsó védekezési módot találtak ki a telepen. Időnként kölcsön kérték a környező házaknál, tanyákon található baromfiakat és ráengedték őket a leginkább ellepett részekre. A telepen termett csemegeszőlőket egy borkereskedő társaság értékesítette, elsősorban külföldön: Németországban, Hollandiában, Dániában és Svájcban. A borszőlőket Kecskeméten adták el Âdler Károly és Beretvás Pál nagykereskedőknek, akik azután a borokat vendéglőikben értékesítették. Az egyre növekvő szőlőtermés csomagolásának és eltarthatóságának megkönnyítésére 1890-ben egy szőlőcsomagoló házat építettek. 61 Miklóstelep feladatai között szerepelt az oltványkészítés. Ezen a téren sok nehézséggel kellett megküzdeniük, főleg az oltók gyakorlatlansága és a rosszminőségű vesszők miatt. 1887-ben például csak a Ripáriával folytatott nemesítések alkalmával a beoltott 56. OL. FM. K. 197. O. B. K. 4118/885, 4119/885, 5837/885. 57. U. o. 6359/885, 8734/885, 2529/886. 58. OL. FIK. K. 168. 386. cs. 1886-5-819 819/886. 59. így 1892-ben a Földmívelésügyi Minsiztérium pályázatot írt ki „Pincehelyiségek homoktalajon való építésére. SZ. B. L. 1892. április 20. 60. SZ. B. L. 1892. Petrovits István: Szőlészeti levél. Kecskemét állami „Miklós" telep. 61. Mint már korábban említettük, a Miklóstelepre vonatkozó forrásanyag igen szegényes. Ezért a megfelelő' adatok hiányában nem számolhatunk be a telep terméseredményeiről, bevételeiről és az itt folytatott gazdálkodás jövedelmezőségéről sem.
