Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Pintér János: A kecskeméti „Miklós" szőlőtelep létrejötte és első évtizede

6200 vesszőből csupán 30 % (1805 db) eredt meg.

62 1889-ben a telepen végzett oltásokról és szemzésekről készült statisztikák szerint a megeredés 43 %-os.

63 És ezek a százalékok az átlagot jelentik, tehát voltak 15—20 %-os „eredményességgel" oltók is! A homokterületek szőlővel való beültetése a század utolsó évtizedére vett nagy lendületet. Értéktelen homoksivatagokat, vagy csak a juhnak némi silány táplálékot nyújtó homokos legelőket hamarosan a néhány év előtti - inkább jelképes - áruknak sokszorosáért lehetett csak megvásárolni. Miklóstelep a nagy telepítési kedvet és iramot nem győzte. Nem akadt egyetlen olyan esztendő sem, amikor az igényeket ki tudta volna elégíteni szőlővesszőkből. Ezért a minisztérium közvetítésével és szigorú ellenőrzésével fajtiszta szőlővesszőkkel rendelkező szőlőbirtokosok is bekapcsolódtak a vesszőszaporításba.

64 Természetesen ezt nem kritikaként említjük. Éppen ellenkezőleg: Miklóstelep eredményei, jó munkája és példája ösztönzőleg hatott a homokot szőlővel be telepítőkre. Számos illetékes helyen felmerült a kérdés: nem kellene-e még egy ilyen homoki vesszőtermelő telepet létesítem, vagy legalább Miklóstelepet bővíteni. Az FM ezt feleslegesnek találta, mivel gombamódra szaporodtak a magánalapítású szőlők, szőlőtelepek. 1896-ban törvény született a filoxéra által elpusztított szőlők felújításáról (V. te), mely a valóságban is jelentősen előrehaladt, az ellenálló oltványok terjedésével. Egyre nagyobb homokterületeket ültettek be szőlővel, a régi nemes fajták kipusztulásától tartani már nem kellett. Ezért Miklóstelepnek ezt a funkcióját megszüntették, a működés átalakult, fő feladat a homoki szőlőművelési minta bemutatása lett. De ezt már sok helyen ismerték ekkor, Miklóstelep elindult a feledés homálya felé vezető úton. Ennek az átszervezésnek azért volt egy örömteli része is: 1899-ben végre megkezdte működését a már régóta várt és ígért vincellériskola. Miklóstelep a rengeteg gyakorlati tanács és útmutatás mellett 1884—1898 között közel 6 millió szőlő vesszővel járult hozzá hazánk szőlészetének megújulásához, s ennek mintegy 2/3-a európai,illetve hazai fajta volt. Miklóstelep érdemeihez még annyit, hogy az országos példamutatáson túl, különösen fontos volt szerepe a szűkebb táj, a Duna—Tisza köze virágzó szőlőkultúrájának megteremtésében, Mathiász János ídeköltözésében, a nagy telepek: Helvécia, Szikra stb. létrejöttében és a sokezer, kisparcellát művelő szőlősgazda indulásában. * * * Miklóstelep az elmúlt esztendőkben ismét hallatott magáról: 1974-ben és 1975-ben megnyílt a volt vincellériskola egyik épületében a Mathiász János Borgazdasági Múzeum kiállításainak egy része, mely a homoki szőlő- és bortermelés múltjával foglalkozik és külön kiemelkedő helyet szentel két világhírű kecskeméti nemesítőnek, Mathiász Jánosnak és Kocsis Pálnak. A múzeumot a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai (dr. Für Lajos, dr. Pintér János és Vitkay Kálmánné) rendezték be a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Bács-Kiskun megyei tanács támogatásával.

6 5 62. B. L. 1887. szeptember 17. 63. Baross K. 1890. 121. p. 64. OL. FM. K. 184. 69. cs. 1890-9-77.686. 59.281/890., valamint (Földmívelésügyi Minisztérium) 1893-1898. 41. p. 65. Petőfi Népe 1976. július 18.