Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Pintér János: A kecskeméti „Miklós" szőlőtelep létrejötte és első évtizede

Ugyancsak e törvénycikk értelmében került sor az Országos Filoxéra Bizottság végleges megalakítására 1881. januárjában, bár gyakorlatilag már három éve működött. Tagjai között olyan neves elméleti és gyakorlati szakembereket találunk, mint Cserháti Sándor, Deininger Imre, Emich Gusztáv, Horváth Géza, Korizmics László, Máday Izidor, Miklós Gyula, Molnár István, Mórocz István, Thán Károly, Wartha Vince stb. Az országos bizottság meghatározatlan létszámú testület volt, attól függően, hány tagot nevezett ki a felügyeletet gyakorló földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter. A bizottság munkájában a minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, a különböző gazdasági- illetve szőlészeti és borászati egyesületek, a földműveléssel illetve szőlőtermesztéssel foglalkozó szakemberek, továbbá a filoxéravész által közvetlenül érintett területek szőlőbirtokosainak képviselői vettek részt. Ezenkívül felállították a hat tagból álló filoxérabizottságot is, mely közvetlenül a kormánynak volt alárendelve, s a filoxéra elleni küzdelem egyik legaktívabb szerve volt. Tagjai közül kettőt az országos (vagy ahogy akkor nevezték: a „nagy") bizottság delegált, résztvett még benne a borászati kormánybiztos, a filoxéra kísérleti állomás vezetője, a minisztérium borászati osztályának vezetője és a bizottsági titkár.

9 Mindezek a szervek, intézmények és bizottságok a filoxéra elleni védekezésnek végül is négy módját jelölték meg. Az első a szénkénegezés alkalmazása, a második a vízzel való elárasztás, a harmadik az amerikai fajták termesztése, és végül a filoxéramentes homoktalajok beültetése. Az első mód körülményes, lassú és drága volt. A második megoldás szintén nehézkesnek mutatkozott és nem mindenhol volt alkalmazható. Az amerikai vesszők ellenállóak voltak ugyan, de silány bort adtak, és csak oltványként voltak használhatók. Az ellenálló (immúnis) homokon viszont valamennyi fajta termeszthető volt. A homok ellenállóképességének vizsgálatakor élénk vita bontakozott ki Cserháti Sándor, a magyaróvári gazdasági akadémia nagynevű tudós tanára és Liebermann Leó, az Országos Vegykísérleti Állomás igazgatója között. Liebermann az ún. „képlékenységi próbát" tartotta a legjelentősebbnek, mely igen egyszerű, akár a helyszínen is elvégezhető volt. Lényege a következő: az ugyanazon helyről három különböző mélységből vett homokmintákat vízzel összegyúrták. Ha megszáradt és a legkisebb érintésre is szétesett, akkor feltétlenül immunis volt. Cserháti ezt vitatta, csak a mikroszkópos vizsgálatot tartotta az egyedüli és biztos útnak. Ez utóbbit Liebermann sem vetette el, sőt fontosnak tartotta, de nem az egyedülinek és a legjobbnak. A minisztérium Liebermann álláspontját tette magáévá, és rendeletében „a képlékenységi próbát" jelölte meg, mint a homoktalaj ellenállóképességének vizsgálatánál alkalmazandó eljárást.

1 0 A homoki szőlőművelés azonban kezdetleges és elmaradott volt, évszázados szokások és hagyományok konzerválódtak. Szükségszerűen jelentkezett egy mintatelep létesítésének igénye, ahol a korszerű szőlőművelést bemutatják, és azt vizsgálják, hogyan viselkednek az egyes, más vidékekről való szőlőfajták a homoki körülmények között. 9. OL. FIK. K. 168. 166. cs. 1881-5-137. 10.979/881. 10. OL. FM. K.184. 69. cs. 1890-9-9664. 19.608/890., 26.600/890 és 49.890/890.