Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Vajkai Zsófia: Régi magyar dohányfajták és termesztésük (Juhász Árpád emlékanyag a Magyar Mezőgazdasági Múzeum adattárában)

3. hibás levélalak, 4. vastag levélszövet , 5. hibás és durva levélerezet, 6. nem kielégítő színesedés, 7. megbízhatatlan égőképesség, 8. illatuk nemigen van, sokszor szaguk kellemetlen, 9. ízük sokszor rossz. Ezeket a hibákat kellett tehát a dohánynemesítőknek kiküszöbölni, s valamennyi kísérletnek természetesen még ama célja is volt, hogy a betegségeknek jobban ellenálló fajtákat hozzanak létre. 6. 85. sz. nemesített kapadohány. Debrecen-Pallag 1926. MMA 6117 Már 1908-ban a fajtajavítás volt a cél, amikor elrendelték, hogy a jövedék által központilag kiadott magokat kell elvetni. Viszont ezen vetőmagok előállítását is a termelőkre bízták, akik nem jártak el az előírásoknak megfelelően. Másrészt pedig sok dohánykertész bizalmatlan volt a kincstári magokkal szemben, s a sajátját vetette továbbra is. Azokban a körzetekben viszont, ahol a magtövek kiválasztása és kezelése megfelelő szakértelemmel történt, s ahol az így nyert magot vetették el, már az első 4—5 évi munkával elérték, hogy a körzet dohánya kiegyenlítettebb lett, s a feltűnően hibás típusokat kiküszöbölték. Pl. néhány Debreceni dohányt termelő körzetben sikerült eltüntetni az azelőtt évről-évre bekerülő zöld dohányt.

36 36. MMA I. 2365.