Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Vajkai Zsófia: Régi magyar dohányfajták és termesztésük (Juhász Árpád emlékanyag a Magyar Mezőgazdasági Múzeum adattárában)

A Kerti dohányok fő hibájának azt tartották, hogy színesedésük bizonytalan, ízük nem kielégítő. 1933-ban az alábbi fajtaelemeit termesztették (minőségi sorrendben): Debrői, Verpeléti, Faddi, Paksi, régi Érsekújvári, Nógrádi és a Tiszai beütésű Kápolnai, valamint a Debreceni beütésű, csupán Juhász Árpád által termesztett Kövendi változat. Ezek szolgáltatták a gyártás számára a legszélesebb területen felhasználható anyagot. A Debrői kerti dohány termelése igen visszaesett, pedig finom pipadohányt lehetett belőle gyártani. Juhász Árpád egyik kísérletsorozatával éppen ezt a fajtát szerette volna feleleveníteni. Muskotály dohányok közé csak azok tartoznak, melyeknek virága fehér, vagy piros és jellegzetesen jó illatuk van. A századfordulón Kápolna, Nagytárkány, Nagykároly körzetében termesztették. A Csetneki, a Fehérvirágú és Vörösvirágú muskotályt minden szakkönyv dicséri. Híres még a Gálócsi, Szamosmenti, Szentandrási, Kóspallagi és a Fehérvirágú nagytárkányi. A felsorolt fajtaváltozatok közül az általános termesztésben minőségileg a legjobb Szentandrási volt az uralkodó, a többi csak mint botanikuskerti anyag szerepelt. A fajtarekonstrukció nyomán ez a változat képezte a fajtafelújítás alapját. Ebből alakította ki Juhász Árpád a lapályi Hernádszentandrásit, a könnyebb talajú dombvidékre a Szalay-féle és a nyiroktalajokra a Jónap-féle változatokat. 5. Juhász Árpád által nemesített Szabolcsi dohánytő 1926. MMA 6120 35. Kisfaludy Mihály adatai. Azonban a Tiszai dohányok kiszorították a Muskotály dohányokat, főleg azért, mert ez utóbbiak termelési utasítását nem tartották be, így minőségük leromlott. Itt meg kell még említeni, hogy Juhász Árpádnak a Gráf János által 1932ben a Kerti és Debreceni keresztezésből származó Szabolcsi dohány előállításában is jelentős szerepe volt. Ő mutatta be a dohány keresztezésének legjobb technikáját és izolálását és részt vett a későbbi évek folyamán, egész nyugdíjaztatásáig, az új fajta több uradalomban beállított származéksorok szelektálásában.

3 5 Összefoglalva az eddig elmondottakat, a magyar dohányok alábbi hibáit találta Juhász Árpád: 1. ritka levélállás, 2. kevés terméshozam (összeveti a magyar tövenkénti 50—60 gr szárazdohányt az amerikai 80-100 gr-os, sőt azon felüli termésével),