Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Lippóczy Norbert: I. Tokaj-Hegyaljáról Lengyelországban 1726-ban. II. A tokaji bor viszontagságos útja Lengyelországban a XVIII. században

kifejezés közül szemünkbe ötlik a „vényikehányás". E sorok írója mint született hegyaljai, ki Tállyán nevelkedett, nem hallotta e kifejezést használni. Bakos József sem említi Tokajhegyalja régi szőlőművelése szókincséről írt munkájában, csupán a hasonlóan képzett „nyakbahányást", amely az első kötözést jelentette. Gergely napja után következik az „első kapa" - írja a továbbiakban Kéler —, pünkösd körül az „igazgatásra" kerül sor. Jakab napja táján végzik a ,Jiarmadlást", mely már az utolsó munka szüret előtt. Nagyon részletesen leírja a kerülők és szőlőpásztorok munkáját, tekintettel különösen a szőlőkben pákoszkodó madarakra, de sajnos a riasztó alkalmatosságok neveit már magyarul nem említi meg. Simon-Júda napját jelöli meg a szüret megkezdésére és András napját, amikor ez rendesen be is fejeződik. A művelés és a szüret szerszámainak német-magyar-latin névjegyzékét alább az eredeti fényképmásolatban közlöm. A felsorolt szavakból a „lapis kapa" kifejezésből bizonyos sárosi akcentus csendül ki. Vajon Kéler mint néhai sárosi, nem önkéntelenül cserélte fel a lapos kifejezés 0-ját i-re? Feltűnő még a „zojtár" kifejezés is, mely Bakos már említett szókincs-gyűjteményében nincsen a felsoroltak között. Emlékezetem szerint az 1910-1928. közötti években még gyakran hallottam a szüretelőktől, zsojtárnak nevezték a szüretelő vederként használt fejőedényt. Egyébként Kniezsa István is a Tokajhegyalján és Abaujban használt szavak közé sorolja a zsojtár kifejezést, amely a