Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Vlcskó Lajos - Für Lajos — Fábián Gyula: A mező-, élelmiszeripar, erdő- és vadgazdaságtörténeti múzeumi tevékenység fejlesztésének egyes kérdései

amelyek az ország más részében már nem találhatók (szürke magyar marha, pödrött szarvú racka, cigája, a mangalica sertés). Több helyütt a megyei vezetők kezdeményezték a táj speciális adottságainak megfelelő agrártörténeti múzeum létesítését, mint pl. Csongrádon a kubikus múzeum szervezése, Orosházán az Új Élet Termelőszövetkezet vezetőivel két régi cselédház megmentésére s azoknak egykori eszközökkel való berendezésére folytak megbeszélések. Csongrádon egy megfelelő halászház megmentésével a halászat történetének bemutatására kerülhetne sor. Tervek készülnek végül arról, hogy Tihanyban a XVIII.—XIX. század fordulóján létesült épületekben majormúzeumot rendezünk be. 2. Néprajzi gyűjtemények agrártörténeti vonatkozásai Elfogultság lenne persze azt állítanunk, hogy Magyarországon az agráremlékek gyűjtése és megőrzése kizárólag csak a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tevékenységére szorítkozott, illetve szorítkozik. Elsősorban a Néprajzi Múzeum gyüjteménytárában sok olyan eszköz található, amely kifejezetten mezőgazdasági munkaeszköz, talán gazdagabb diszítő elemekkel. Köztudott, hogy a Néprajzi Múzeum helyzete is több mint egy évtizede igen válságos. Kiállításait külön kellett megrendezze részben a Nemzeti Galériában, részben a Vármúzeumban. A Néprajzi Múzeum is kifelé terjeszkedett tehát, s pótolta azokat a régi hiányokat, amelyek már az 1920-as években fölmerültek. A magyar népi építészet remekeinek megmentéséről van szó. Magyarországon Zala és Vas megyék voltak a kezdeményezők, Zalában a Göcseji táj, Vasban első helyen az őrségi „szerek" és más megyei tájak különleges építészeti produktumait, berendezéseit mentették meg az elkkalódástól. Zalaegerszeg és Szombathely közvetlenül a város mellett adott helyet tájtörténeti múzeumainak, nagyban növelve ezzel is e városok idegenforgalmát. Az országos skanzen Szentendrén szerveződik. Túl a Néprajzi Múzeumon, a legtöbb megyei múzeum is igen gazdag agrárjellegű gyűjteménnyel rendelkezik. Ezeknek az összegyűjtése is azonban inkább, sőt csaknem kizárólag néprajzi érdeklődésű szakemberek által történt. Maguk a kiállítások is ezt a szemléletmódot tükrözik. 3. Helytörténeti gyűjtemények A magyar mezőgazdaság történetének megvilágítását sokkal jobban szolgálnák a különböző helytörténeti múzeumok gyűjteményei. Számuk az utóbbi évtized során rendkívüli módon szaporodott. Nemcsak a nagyobb alföldi mezővárosokban és községekben létesültek ilyen múzeumok, hanem számos kisebb dunántúli településben is. A probléma ezekkel a gyűjteményekkel is abból adódik, hogy azokat buzgó, lelkes, de rendszerint nem szakképzett emberek gyűjtötték össze, semmiféle rendszert sem követve, gyakran figyelmen kívül hagyva az elemi múzeológiai szabályokat is. 4. Az élelmiszeripar, fagazdaság, földmérés és térképészet egyes múzeológiai kérdései A nagy múltra visszatekintő élelmiszeripar történetének rendszeres múzeológiai feldolgozása hosszú ideig szünetelt. A felszabadulás után a Magyar Mezőgazdasági Múzeum nem foglalkozott az élelmiszeripar múzeológiai kérdéseivel. A korábbi gyűjtések,