Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Gunst Péter: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája (Különös tekintettel az agrárfejlődésre)

maguk alakultak át később a hellenisztikus birodalmakban, majd a Római Birodalom afrikai és ázsiai területein, s így mindenütt továbbra is fennmaradt a keleti földtulajdon forma, amelyet a római hódítók tiszteletben tartottak. Tulajdonképpen a keresztény egyház kettészakadása jelzi a választóvonalat, az ortodox egyház mindenütt azokon a területeken terjedt el, ahol a keleti földtulajdon forma volt az uralkodó. (Ennek nem csupán földrajzi okai lehetnek, vagyis az, hogy Kelet—Európa érintett területein a görög egyház terjesztette el a kereszténységet. Az egyház szerepe ez országok politikaitársadalmi struktúrájában is lényegesen eltért a Nyugat-európaitól. A keleti keresztény egyház mindenütt alárendelt szerepet játszott az állammal, s az azt képviselő uralkodókkal szemben, s az ókori Kelet egyházaiéhoz hasonló (bár azzal nem teljesen azonos) szerepet játszott a despotikus hatalom fenntartásában, sohasem vívott ki magának olyan helyet a társadalomban, mint a nyugati egyház. Érdemes lenne az egyházi tanok terén megmutatkozó okok részletesebb vizsgálata, aminthogy hasonlóképpen izgalmas téma lenne annak feltárása, volt-e, s ha igen, müyen szerepe az egyházszakadásnak, a nyugati egyház önállósodásának és a keletitől részben eltérő tanainak a nyugat-európai fejlődés specifikumainak kialakulásában. Feltűnő az is, hogy az ortodox egyház területén mindenütt hiányzik a protestantizmus, a reformáció, ami ugyancsak az egyház e területeken betöltött más társadalmi szerepére utal.) Olyan lényeges különbségekről van itt szó, amelyeket érdemes részletesebben is megvizsgálni. A korábbi civilizációk, amelyek Ázsiában és Észak-Afrikában létrejöttek, vagy az indogermán népek társadalma Ázsiában és Európában Indiától Írországig mind a föld közös tulajdonán nyugodtak. Ennek a tulajdonformának konkrét megnyilvánulási formája az volt, hogy a kis faluközösségek felett álló összefoglaló egységek, vagyis az államhatalom, az egyes uralkodók jelentek meg a föld egyetlen tulajdonosaként. Minden föld az uralkodóé volt, az azt használó parasztok pedig nem egyénenként, hanem a falu egész közössége révén használták, birtokolták a földet. Durván kifejezve a faluközösségek laza konglomerátuma alkotta az államot. A faluközösség mint a legkisebb adóegység és adminisztratív egység, garantálta az adót az államapparátus számára, amely a befolyt adókból végezte el a funkcióját, rendben tartotta a termeléshez elengedhetetlenül szükséges berendezéseket (öntözőművek, stb.), fenntartotta a hadsereget, a tisztviselői és egyházi apparátust, stb. Az uralkodó földtulajdonának képében megjelenő közösségi földtulajdon mellett a rendszer legjellemzőbb tulajdonsága, hogy itt tulajdonképpen a faluközösség áll szemben az állammal, a termelő ember érdektelen. Az önellátó faluközösségekben termelő ember számára a külvilág csak annyiban létezik, amennyiben kihat arra a közösségre, amelyben él. Az egyes faluközösségeknek ez a teljes elszigeteltsége egymástól (hiszen ipari-kereskedelmi centrumok nem voltak, a nagyobb települések csupán adminisztratív-katonai központok) volt az alapja e despotikus rendszereknek. Jórészt ez magyarázza ezeknek a birodalmaknak rendkívüli lazaságát is, hiszen a faluközösség, ha befizeti az adót, s ennek fejében az állami adminisztráció fenntartja a közműveket, teljesen közömbös az állam politikai jellegű változásai iránt. Ugyanez biztosítja viszont a faluközösségek igen tartós fennmaradását is. Ezeket alig érintették azok a nagy hordejerű változások, amelyek a politikai élet szférájában zajlottak le, s amelyek nyomán birodalmak tűntek el, vagy újak keletkeztek. Azokhoz a területekhez viszonyítva, amelyeken nem ez a társadalmi és