Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Csöppüs István: A szarvasmarhaállomány alakulása Magyarországon a második világháború időszakában 1938—1944

Az 1942. évi viszonylag magas szarvasmarhalétszámot tekintve meg kell jegyeznünk, hogy a második világháború időszakában — a trianoni területhez hasonlóan — az első világháború óta ez évben érte el az állomány legmagasabb pontját. Viszont az ezt követő két év során már csökkenő tendencia jutott érvényre. A reprezentatív felmérések szerint, 1943 tavaszára 3,1%-os, 1944 elején pedig további 9,6%-os süllyedés mutatható ki. A szarvasmarhaállomány, de a többi állatféleségek kedvező irányú fejlődését értékelve - az 1942. évet tekintve - jelenthette ki a földmívelésügyi miniszter: „...megnyugvással kell megállapítanom, míg más országok állattenyésztésében a háború nagy károkat okozott, addig hazánk állatállománya viszonylag kedvező állapotban érte meg a háborúnak immár negyedik esztendejét."

6 A szarvasmarhaállomány mennyiségi alakulását vizsgálva, még további két kérdésre kell feleletet adnunk. Mi magyarázza 1938^12 között a terület változásokon és a bevezetett vágási korlátozásokon túl a létszám emelkedését, s mi 1942-től az állomány csökkenését? Ami az első problémakört illeti, a kormányzat - az árkérdés vizsgálata során erre még visszatérünk - különböző intézkedésekkel az állatállomány, de különösen a szarvasmarhaállomány fenntartására, növelésére törekedett. A gazdasági vezetés célkitűzése egybeesett a termelők objektív érdekeivel is, mivel a háború alatt jelentkező konjunktúra, illetve az ebből származó többletbevételt anyaghiány miatt nem tudták gazdaságaik fejlesztésére, jelentősebb beruházásokra fordítani. A pengő értéke ugyanakkor — az infláció következtében — romlott. A pénz elértéktelenedésétől való félelem arra szorította a termelőket, hogy a jövedelmük iparcikkek vásárlására fel nem használható részét állatállományuk szaporítása útján konzerválják, tőkésítsék. A mezőgazdaságban pedig a tőkefelhalmozás legcélszerűbb és legbiztonságosabb eszköze a szarvasmarhatartás volt. E folyamatban, mint másodlagos tényező kétségtelenül közrejátszott a szarvasmarhák fokozottabb mérvű igázása, mivel a hadsereg egyre több lovat vett igénybe. A magyar kormány állománynövelő célkitűzése - a háború e periódusában — jelentősen eltért, különösen Németország által megszállt nyugati államok állománycsökkentő gazdaságpolitikájától. Ugyanis ezekben az országokban az állatállomány takarmányozása importra épült, s a háború következtében behozatalra nem nyílt lehetőség, ezért az állati takarmányul felhasználható termények — kukorica, burgonya, árpa — egy részét a szűk közellátási keret rendelkezésére bocsátották, mert e terményféleségek kalóriamennyiségének az állatok által történő feletetése révén csupán kis hányadát kapták vissza emberi táplálkozást szolgáló állati termékként. Következésképp csak azokat az állatokat tartották meg, amelyek a feletetett takarmányt a leggazdaságosabban hasznosították. E gazdaságpolitikai vonalvezetés változott meg 1942-től. Most már maga az állam segítette elő a szarvasmarhalétszám csökkentését, mivel a rendelkezésre álló szűk takarmány bázis, az évek során betakarított kedvezőtlen kukoricatermés miatt súlyos húsés zsírhiány lépett fel. Hogy a közellátásra nehezedő nyomás valamelyest enyhüljön, s a hadsereg ellátása is biztosítva legyen, a kormány a szarvasmarhaállomány fokozottabb mérvű igénybevételét rendelte el, amelyet az állomány minőségének javításával kötött egybe. 6. OL. Országgyűlési Levéltár 42-es Bizottság. K/513. 31. k. 2-135 old. A földmívelésügyi rniniszter 1943. febr. 10. felszólalása.