Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Lippóczy Norbert: I. Tokaj-Hegyaljáról Lengyelországban 1726-ban. II. A tokaji bor viszontagságos útja Lengyelországban a XVIII. században

Kéler Pál a kihallgatáson a kérdésre, vajon küldött-e valakit Konopka Lukácshoz Wschowába menlevélért? — amint a jegyzőkönyv írója megjegyzi — agyafúrtan azt válaszolta, hogy Konopkához senkit sem küldött, Konopkának semmit a libertációért nem adott és a menlevél megszerzésére nem is törekedett. Sőt még azt is hozzáfűzte, hogy Konopkát nem is ismeri, azt sem tudja, vajon Konopka kezeírása és pecsétje van-e a menlevélen. A további kérdésekre, hogyanjutott mégis a menlevél birtokába? , azt felelte, hogy amidőn a király 1742-ben résztvett a szenátus tanácsán, ugyanakkor átutazott Torunyon a nagylengyelországi vajdaságok generálisa, Skórzewski és sógora Czapski Aleksander is. E két nemes úr akart nála magyar borokat vásárolni, de nem tudta kielégíteni e kívánságukat. Ez alkalommal panaszolta el Skórzewskinek a bajokat, amelyeket Toruny városa és kereskedői szenvednek el Konopkától, és bizony jó volna, mondotta Kéler, ha szabadon, veszélytelenül lehetne a magyar borokkal kereskedni. Nagyon kérte mindkettejüket, járjanak közbe, hogy megszabadíttassék a város e végtelen terhes és veszélyes támadásoktól, amit ők meg is ígértek. Skórzewski generális és Czapski Aleksander, tudván, hogy Konopka erősen felfegyverzett embereivel az utakon már is garázdálkodik, saját jószántuk által indíttatva, Konopkától Kéler számára a libertációt megszerezték, dacára annak, hogy Kéler őket sem közvetlenül, sem közvetve erre nem kérte. 1742. évi júliusa elején Skórzewski társával visszatérve Torunyba, meghívták Kélert a Pod Fortuna (a Szerencséhez) nevű vendéglőbe, ahol előadták neki, hogy megszerezték a menlevelet és baráti érzésük kifejezéseként átadták neki. A kérdésre, adott-e valamit Konopkának a menlevélért? Kéler hivatkozott lelkiismeretére és becsületére, s Istent hívta tanújául, miszerint ő egy garast sem adott neki és Skórzewskiéket csak mint igen jó borkuncsaftjait (Weinkunden) ajándékozta meg, de negyven dukátot - mint a kihallgató állítja —, nem adott nekik. A további kérdésre, vajon a menlevelet megmutatta-e valakinek Danckában (Gdanszkban)? Kéler kijelentette, hogy megmutatta Torunyban jó barátjainak, a többek között egy bizonyos Neumannak is. Minden eshetőséggel számolva, a menlevelet átadta a Visztulái teherszállító bárkán a szolgáinak, hogy szükség esetén Konopka embereinek is felmutathassák. Megmutatta egyébként e libertációt danckai (gdanski) ügynökeinek, Sétának és Hannenak is megnyugtatás céljából, mivel azok végtelenül féltek, hogy a Kéler által Danckába küldött borszállítmányt Konopka megtámadja. Kéler biztosította a polgármestert, hogy a menlevelet nem rosszakaratból fogadta el; elfogadásával nem akarta legkevésbé sem lekicsinyelni Toruny város tanácsa tekintélyét és hatalmát, csupán áruit akarta megvédeni a kártól, hivatkozván arra, hogy a múltban nem egyszer történt meg ilyen eset, amikor mind ő (Kéler), mind Toruny más polgárai nagy károkat szenvedtek. A kérdésre, miért nem mutatta be azonnal a város tanácsának a menlevelet, Kéler nagy sajnálatát fejezte ki, hogy elhanyagolta a lojális polgár e kötelességét. Kreyhar Andrzej, a Kéler által előterjesztett tanú is bizonyította, hogy Kéler a menlevelet a torunyi Pod Fortuna nevű vendéglőben kapta Skórzewski generálistól. Toruny város tanácsa Kéler védekezését nem fogadta el, és ettől az időtől kezdve Kéler Pál állandóan panaszkodott a nehézségekre, amelyeket a város pénzügyi hivatala (Stadt-Kämmerei) támasztott ellene.