Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Valkó Emőke: Békési bronzkori növényleletek anthrakotomiai vizsgálata
idő óta stagnált. Az ipari technológia terén tett felfedezések eredményeként bekövetkezett látványos haladás kiáltó ellentétben állott a mezőgazdaság eszközeinek és eljárásainak változatlanságával. Az ipari technológiában kikísérletezett találmányok hozzávetőlegesen az egyiptomi Közép-Birodalom dinasztiáinak koráig biztosították az iparnak — a mezőgazdasághoz viszonyított — relatív emelkedését, azaz mintegy 2,5—-3 évezreden át mélyült az a szakadék, ami a mezőgazdaság és az ipar technológiai színvonalát elválasztotta egymástól. 2 Ennek az ellentmondásnak természetesen a korai civilizációk történetében számottevő következményei lettek. Nem lehetetlen, hogy Eurázsiában a mezőgazdaságnak — az iparhoz viszonyított — lassúbb fejlődése végül is az itt kialakult társadalmi-gazdasági szerkezetekben nyeri el magyarázatát. Gyakorta olvashatunk arról is, hogy mindenekelőtt a vaskovácsolás elterjedése támasztotta materiálisán alá a mediterrán ókor nagy gazdasági teljesítményeit. Itt az a tény bizonyult korszakalkotónak, hogy a nagy tömegű, olcsó vasérc aránylag alacsony hőfokéi kohósítása után az ipar és a mezőgazdaság szinte valamennyi munkaeszközét vasalkatrésszel szerelte fel a kovács-technológia, megsokszorozván ily módon a munka termelőerejét. 3 Másfelől az is szinte szakirodalmi közhely, hogy mesteremberek, minduntalan kísérletező műszakiak indították el — az öntöttvas előállítása révén — az ipari, majd a mezőgazdasági termelés múlt századi gépesítésének máig tartó folyamatát. 4 Feltűnő, hogy az előszámlált találmányok jelentőségét a kortásak alig vagy egyáltalában nem látták be. Az ókori kovácsok működésének a kortársi társadalom tudatában alig maradt racionális nyoma, s tevékenységükre mítoszokból kell következtetnünk. Tény az is, hogy ezeknek a találmányoknak az ókor műszaki irodalmában úgyszólván semmiféle jelentőséget nem tulajdonítottak, a ránk maradt enciklopédiák csak az új találmányok regisztrálásáról tanúskodnak, a történelmileg meglevők, adottak iránt nem tanúsítottak különösebb érdeklődést. Másfelől azzal is számolnunk kell, hogy az ipari forradalom népessége csak a gyáripari rendszerű termelés bevezetése nyomán ébredt rá az öntöttvas előállításának, következésképpen a termelési folyamatok gépesítésének úgyszólván beláthatatlan, sőt kiszámíthatatlan távlatokat nyitó voltára. Tehát nem az egyetemes társadalmi érdeklődés vetett fényt az ipari forradalmat kezdeményező műszaki újítások szabadalmi leírásaira, melyek egyébként is mintaszerűen homályosak. A találmányaikkal házaló mechanikusokkal legjobb esetben kockázatot vállaló pénzemberek álltak szóba, és ha társultak is velük, a profit sokkal inkább izgatta őket, mint vállalkozásuknak spekulációikba be sem vonható történelmi következménye. Látszólag az említett találmányok keletkezése történelmi véletleneken múlott, s kezdeti érvényük is meglehetősen szűk körre korlátozódott. Valójában mégis az egész gazdasági élet sok évtizedes (vagy évszázados) növekedésének kulminációs pontjaiként foghatjuk fel őket. Ez egyúttal meg is magyarázza az utólag kikövetkeztetett történelmi jelentőségükkel kapcsolatos kortársi értetlenséget csakúgy, mint — kezdetben •— a velük szemben majdnem általánosan tanúsított társadalmi érdektelenséget. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy ezek a technológiai újí2. Forbes, It.: Metallurgy in Antiquity. Leiden, 1950. — Junge, B.: Weltgeschichte der Standwrtenentwicklung der Wirtschaft in der Klassengesellschaft. Berlin, 1961/1:41. skk. — Lvcas, A.: Ancient Egyptian Materials and Industries. London, 1948 3 . 3. Forbes, E. J.: Extracting, Smelting and Alloying. In: A History of Technology (Bed.: Ch. Singer). Oxford, 1954/1: 572. skk. 4. Landes, S. D.: Technological Change and Development in Western Europe, 1750 — 1914. In: The Cambridge Economic History of Europe. Cambridge, 1956/VI/I: 274 — 601. p.