Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón

vak és tehenek igázása — elsősorban — a kisbirtokos parasztság körében nagymértékben megnőtt, fokozódott, s az igaerőt adó ökrök száma ezzel egy időben csökkent, de legalábbis stagnált. A tej hozamok kérdését már érintve, ezúttal csupán a tejfeldolgozás és a tej értékesítés problémájával kell röviden foglalkoznunk. A tejtermelés fellendülése mögött a belső tényezőkön kívül elsősorban a városok, ezen belül is az iparforgalmi népesség lélekszámának nagyarányú felduzzadása állt. Nem szabad elfeledkeznünk arról a nagyon fontos technikai újításról sem, amit a fölözőgép feltalálása (1877) jelentett a tejtermékek feldolgozásában. A legnagyobb fogyasztó piacok az ország nyugati térfeléhez estek közel, érthető, ha a tejtermelés először ezeken a tájakon öltött nagyobb méreteket. Másutt a nagyvárosok körül ún. lefejő tehenészetek létesültek, a nagyüzemek közül pedig jónéhányan áttértek a tej házilagos feldolgozására (sajt és vajkészítés). Mind a feldolgozásban, mind pedig az értékesítésben nagy szerepük lett a tejszövetkezeteknek. 1885-ben csupán 7,

30 1890-ben 18 tejszövetkezet, ill. vállalat működött, de ekkor már folyamatban volt 12 újabbnak a létesítése is.

31 A tejszövetkezeti mozgalom történetében azonban a fordulópont 1895-ben következett be: ekkor indult meg ugyanis a falusi, tehát inkább paraszti tej szövetkezetek szervezése, alapítása. Az érdem e tekintetben Újhelyi Imrét illeti.

32 1 898-ban 146, 1900ban 246, 1907-ben pedig már 651 szövetkezet, ill. vállalat működött az országban.

33 A tejszövetkezeti mozgalom ekkor érte el a tetőpontját, a következő évek alatt stagnált, sőt bizonyos fokú visszaesés figyelhető meg. A szövetkezetek és vállalatok zöme a Dunántúlra, itt is főként a nyugat-dunántúli megyékre koncentrálódott. Ezt követte a délalföldi megyék övezete (Bács-Bodrog, Temes és Torontál), s végül a mozgalom a székelyföldi vármegyékben járt a legkevesebb eredménnyel. Ügy tűnik, a szövetkezeti hálózat sűrűsége nagyjából követte a szarvasmarhatenyésztés általános színvonalát, s a vele szorosan összefüggő értékesítési lehetőségeket. A tejszövetkezeti tagok száma 1900-ban közel 30 ezer, 5 évvel később már több, mint 56 ezer. a tőlük átvett tej pedig 39,5, ill. 77 millió liter volt évente.

34 A századfordulón az ország évi tejtermelését átlagosan mintegy 1644 millió literre becsülték, a szövetkezetek által átvett és feldolgozott mennyiség ennek tehát csupán a töredékét tette ki. Az évi tejtermelésnek egyébként több, mint 85%-át a 100 kh-on aluli kisüzemek adták.

35 Számosállat számuknál fogva ekkor még a szarvasmarhák után a lovak következtek, számuk 1895 és 1911 között mindössze mintegy 30 000-rel gyarapodott, a növekedés azonban kizárólag a hadsereg és csendőrség tulajdonában levő állományra esett. Fejlődésről csak a korábbi évtizedekben beszélhetünk: az 1850-es években a lovak számát még csak mintegy 1,51 millióra becsülték, az 1890-es évekig tehát számúk mintegy félmillióval gyarapodott. A korábbi számszerű növekedésben — megítélésünk szerint — nem a földművelés többrétűvé válása játszott elsődleges 30. Egán Ede: Magyarország tejgazdasági termelésének és kereskedésének mai helyzete. Bp. 1885. 54. p. 31. Ezek a következők voltak: budapesti, aradi, miskolci, győri, pozsonyi, szombathelyi, répcelaki, zemplén-buttkai, ludányi, hortobágyi, földvári (Brassóban), németboksányi, gyergyószentmiklósi, weidenthali, máramarosszigeti, nyitrai, gortvavölgyi és a nagyszentmiklósi. 32. Újhelyi Imre: a 27. jegyzetben i. ni. 1896/97. Vö: Vörös Antal: a 10. jegyzetben i. m. (1964). 33. Tormay Béla: Egy fejezet hazánk mezőgazdaságának történetéből. Bp. 1901. 22. p. — Kocrfer István —Tolnay Pál: Magyarország tejgazdasága. Bp. 1909. 5. p. — Pirkner János: a 14. jegyzetben i. m. 182 — 198. p. 34. Vörös Antal: A tejszövetkezetek. (Kézirat.) 1969. 39-43. p. 35. Milhoffer Sándor: Magyarország közgazdasága. Bp. 1904. III. 430. p.