Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón

9. táblázat a községi elöljárók tanúsítanak. Ezek a szervek ugyanis — állapították meg a minisztériumban — elsősorban „a saját hasznukat keresik a beszerzésnél, anienynyiben az esetek túlnyomó többségében vagy maguk által, vagy egyik rokonuk, vagy éppen barátjuk által tenyésztett, illetve vásárolt ócska anyagot szoktak a községi pénztár rovására és a község tenyésztésének a kárára beszerezni". Az államnak tehát hathatósabban kell közreműködnie a beszerzéseknél.

23 A törvény végül is valóban szólt a bikatartással kapcsolatos tennivalókról, s elrendelte a rendszeres apaállat-vizsgálatokat.

24 Marhatenyésztésünk egyik fő hibáját a szakvezetés „azon szomorú tényben" látta még, „hogy az apaállatok és anyaállatok mennyisége között a kellő arány nem áll fenn".

25 Erről vallanak a statisztika adatai is

26 (9. táblázat). Bár a felvételek eltérő időpontja erősen befolyásolta az eredményeket, mégis a bikák viszonyított számaránya 1911-ben rosszabbnak tűnt, mint amilyen 1884ben volt. Az állami intézkedések, a különféle bikavásárlási akciók ellenére sem sikerült az apaállat-ellátottság mennyiségi kérdését megnyugtató módon rendezni, amit az ellátottság jelentős mértékű minőségi javulása sem tudott ellensúlyozni. A földművelésügyi kormányzat 1895-ben külön pénzalapot létesített a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésére, emellett az OM(J!E megyei szervezetei tevékenyséségük középpontjába ugyancsak a szarvasmarhatenyésztés fellendítését állították. Rajtuk kívül igen hatásosan szolgálták e célokat a korszakunkban alakuló — sajnos kevés számú — szarvasmarhatenyésztő társadalmi egyesületek is, mint amilyen az Újhelyi Imre által szervezett mosonmagyaróvári s a más jellegű sárvári, a nagyszebeni és a zombai (Tolna m.) egyesületek voltak.

27 Mint ahogy korábban a szürke magyar marhának (erdélyi, bácskai, Tisza vidéki, kecskeméti, alsó-somogyi és rima völgyi),

2 J korszakunk végére ugyanúgy a pirostarka fajtának is több, sajátos jegyeket viselő tájtípusa alakult ki (bonyhádi, mosoni, soproni, vasi, pozsonyi és alföldi pirostarka fajta).

29 A tenyésztés törzsét alkotó tehenek darabszámának az emelkedése a tej- és hústermelés, ill. a továbbtenyésztés fokozódó szerepére utal. Láttuk, hogy a szarvasmarhák darabszáma 1884-től 1911-ig mintegy 1,4 millióval, ugyanakkor a tehenek száma több, mint 1,3 millióval gyarapodott. A növekedés tehát szinte kizárólag a tenyésztörzset érintette. Az állományon belül mindez igen jelentős strukturális változást vont maga után: a tehenek részaránya mintegy 38%-ról 43%-ra emelkedett! Valószínűnek vehető: ez az arányeltolódás összefüggött azzal is, hogy a lo23. Az 5. jegyzetben i. h. 12. t. 1890. 76. cs. 24. 1894. XII. tc. 25. Az 5. jegyzetben i. h. 12. t. 1890. 76. cs. 32 683 sz. 26. A 3. jegyzetben i. m. III. k. ; MSK 51. k. 11. p. 27. Újhelyi Imre: Évi jelentések a Magyaróvári Szarvasmarhatenyésztő Egyesület működéséről. Magyaróvár — Győr, 1897 — 1910 — Cselkó István: a 14. jegyzetben i. m. 112. p. 28. Fényes Elek: Magyarország statisztikája, Pest, 1842-43.1. 168-169. p. 29. Gaál László: A 14." jegyzetben i. m. 398-400. p. Bika 1 bikára jutó I cl lén 31 954 64 671 53 420 57,9 39,3 59,5 Év Telién 1884 1895 1911 1 852 245 2 545 929 3 179 811