Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Timár Eszter — Veress Éva: A kenyérfogyasztás statisztikai becslése
zött már „kivesző gabonáink" közt számon tartott növények jelentőségét mutatja ez időben, hiszen tudvalevő, hogy ezek hántolását, zúzását a parasztháztartások nagyobbrészt otthon végezték. Nincs kizárva, hogy fogyasztásból való visszaszorulásuk (melynél egyebek közt a paraszti háztartások átrétegeződését is érdemes volna megvizsgálni) hozzájárult ahhoz, hogy az 1930-as évekre a kenyérgabona fogyasztása a múlthoz képest megnőtt. 4. térképünk a kenyérfogyasztást, a tájanként fogyasztott kenyér minőségét részletezi, kimutatva a kenyér alapanyagát. 29 A táji eltérések mellett legfeltűnőbben az a tény bontakozik ki a térképen, amit az országos átlagmegoszlás is kifejez, hogy a teljes kenyérfogyasztásnak a búzakenyór egyharmad részét sem teszi ki. Keleti maga megdöbbenéssel szűrte le adataiból, hogy „hibás képzelet volt azt hinni, mintha népünk túlnyomóan vagy csak kiválóan is búzakenyeret fogyasztana". De alacsony a rozs- és kétszeresből készült kenyér aránya is; nem magasabb, mint a másodrendű kenyérgabonákból, kukoricából, árpából, zabból készült kenyéré. Számszerűen: a búzakenyér 43,91 kg évi átlagfogyasztással a kenyérszükséglet 30,8 százalékát adja, a rozs- és kétszeres lisztből készült kenyér együtt 34,5% (28,3 + 6,—); az árpa- és zabkenyér együtt 12,2% (ezek a statisztikában sehol sincsenek különválasztva), a kukoricakenyér 22,7%. A különböző gabonák arányának, a fogyasztott kenyér összetételének táji sajátosságai a térkép megoszlási diagramjairól is jól leolvashatók, az egyes kenyérfajták elterjedési zónái pedig a Keleti által közölt részletes térképeken (melyek az évi átlagfogyasztás abszolút mennyiségét mutatják ki) világosan kirajzolódnak, ezért kommentálásukra nincs szükség. Fontosabb, hogy Keleti két megállapításából kiindulva, a búzakenyér és a másodrendű kenyérgabonák kérdésével foglalkozzunk. Ez utóbbiak a termesztésükre elsősorban predesztinált vidékekről lehúzódnak a búza- és rozstermesztő vidékekre és kisebb-nagyobb súlyaránnyal szinte mindenütt jelen vannak, mint a szegény néprétegek tápláléka. A búzakenyér viszont lényegesen szűkebb térre szorult, mint a búza termesztésének övezete; Keleti néhány megye kivételével mindenütt búzafelesleget mutat ki a szükséglethez képest. 30 A teljes erejével búzaexportra törekvő Magyarország népességének legelterjedtebb kenyere ebben az időben nem búzából, hanem rozsból és kétszeresből készült. A búza termesztése táji ökológiai feltételekhez van kötve, s ezek a feltételek a modern mezőgazdaságot megelőző időben —• így Keleti statisztikájának idején is még nagymértékben —• elemi korlátokat jelentettek. Az, hogy a búza szerepe az élelmezésben (ill. a búzakenyér fogyasztása) területileg hogyan alakul és milyen összhangban van a termesztési övezettel, nagymértékben utal a búza közgazdasági szerepére. 31 5. térképünk a magyar lisztnek a bécsi tőzsde által kiadott táji minősítését (1885) ábrázolja, a sütőipari és agrobotanikai irodalomban közzétett adatok alapján, a 29. A 27. jegyzetben i. h. alapján számítva. Itt jegyezzük meg, hogy Bács-Bodrog megye esetében a felhasznált alapadatok közül a búzakenyér egy főre számított évi átlagmennyiségét Keleti — nyilvánvaló technikai hiba folytán — másképpadja meg, mint az ennek alapjául szolgáló 110 p. alatti táblázatban. Miután a megye részletes alapadataiból ellenőrizve, a 110. lapon közült szám bizonyult helyesnek, ezt használtuk fel. A téves adat: 67,60 kg, a helyes: 81,46 kg. Sajnos Keletinek a búzakenyérfogyasztást mutató térképére a hibás adat került, tehát az a fenti korrekcióval használandó. 30. Az 1. jegyzetben i. m. 190—191. p. Búzafölösleggel rendelkezik, de nem fogyaszt búzakenyeret Mosón, Esztergom, Zemplén, TJng, Szabolcs megye népessége. 31. A gabonakérdós részletes tárgyalását 1. Nagy István: A mezőgazdaság Magyarországon az abszolutizmus korában. (1849-1867). Bp. 1944. 100. skk. p.
