Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Matolcsi János: Híres versenylovak csontozatának sajátosságai

Utódainak száma összesen 272 (3. táblázat). A szám szerűségénél azonban fonto­sabb, hogy The Skipper hosszú tenyész­múködése alatt a kiváló ügető verseny­lovak egész sora került ki utána a pusztaberényi, a somogysárdi és a rá­diházi ügetőménesekből. Ivadékai — kevés kivétellel — mind tehetséges versenylovak voltak, a főbb versenyek nyerői nagyrészt közülük kerültek ki 38 . The Skipper utódaival 1957-ig a Ma­gyar Ügető Derbyt öt, a Kétévesek Nagydíját két, a Kritériumot öt alka­lommal nyerte. Ezenkívül ivadékai megnyerték a Négyévesek Nagydíját két, a Szovjet Hadsereg Ünnepe Díját négy, a Téli Nagydíjat hat, a Tavaszi Díjat három, a Felszabadulási Emlék­versenyt öt, a Nemzeti Díjat négy, a Derby Kísérleti Versenyt öt, a Moszkvai Díjat három, az Alkotmány Díjat két, az Őszi Kísérleti Versenyt négy esetben. 39 Összes leszármazottai 1969-ig 2280 különféle versenyt nyer­tek, amelyeken a nyeremény összege együttesen 16 790 250 Ft volt. 40 A tízszeres champion fedező mén nagymértékben hozzájárult ügetőállományunk minőségének javításához. Számos ménivadéka szolgál ma is fedező ménként és ügetőméneseink kancaanyagának legjavát leányai alkotják. II. A CSONTVÁZAK RÉSZLETES TÁRGYALÁSA A koponya A jelenlegi vizsgálat a koponya nagyságának és arányainak megállapításával kez­dődött. A méretek mindenben igazolták a három versenyló fejlett testalkatára utaló tenyésztéstörténeti adatokat. Az állatok fejlettségének megfelelően fejük nagy volt, de arányban állott a test többi részével. Különösen Kincsem és The Skipper ejtette sokszor bámulatba látogatóit csodálatosan szép, harmonikus testarányaival, noha ilyen tekintetben mindegyik egyednek más és más különlegessége volt. A külön­legesség azonban nem a koponya nagyságában mutatkozott, mert a vizsgált három állat koponyája között szemmel látható különbség alig volt észlelhető, ill. a formai és aránybeli eltéréseket többnyire csak nagy lótenyésztési gyakorlattal rendelkezők 38. Az ügetőtenyésztés évkönyve. 1946^-57. Bp. 1958. 66. p. 39. Dr. Antunovics Dániel (Bálványos) közlése. 40. Laky Ferenc osztályvezető közlése. Az utódok száma az ellesi évek szerint 3. táblázat Év Hely mén Ellett kanca együtt 1948 Pusztaberény 10 16 26 1949 Pusztaberény 10 13 23 1950 Pusztaberény 16 19 35 1951 Pusztaberény 12 9 21 1952 Pusztaberény 9 11 20 1953 Pusztaberény 10 15 25 1954 Pusztaberény 6 8 14 1955 Pusztaberény 8 3 11 1956 Pusztaberény 7 7 14 1957 Pusztaberény 6 11 17 1958 Pusztaberény 8 7 15 1959 Pusztaberény 6 5 11 1960 Pusztaberény 8 5 13 1961 Pusztaberény 5 5 10 1962 Pusztaberény 2 3 5 1963 Somogy sárd 3 4 7 1964 Rádiháza 3 1 4 1965 Rádiháza 1 — 1

Next

/
Thumbnails
Contents