Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Donáth Ferenc: A negyedszázados földreform

tartozott az összterület és a szántóterület 60%-a. A szőlőknek és gyümölcsösöknek ennél is nagyobb hányada tartozott a 20 holdnál kisebb gazdaságokhoz. A reform eredményeként megszületett kisparaszti mezőgazdaságban meglepően gyorsan emelkedett a termelés. 4 esztendő alatt, a lehető legkedvezőtlenebb körülmények ellenére, a mélypontról a termelés ismét elérte vagy megközelítette a háború előtti termelési szintet. 1949-ben a termelés bruttó értéke már elérte az 1934— 38. évek átlagának 89%-át. Ezt a teljesítményt értékelni igazán akkor tudjuk, ha egy pillantást vetünk a termelés szempontjából legfontosabb körülmények alakulására. A mezőgazdaság háborús kára igen tetemes volt: mintegy 3,7 milliárd 1938. évi pengő. A háború következtében az állatállomány több, mint fele elpusztult: az 1942. évi szar vasmarhaállománynak csupán 42,4 %-a, a lóállománynak 41%-a maradt vissza. Az első években olyan nagy volt a vonóerő-hiány, hogy csak a legerélyesebb intézkedésekkel lehetett a termelés folyamatosságát biztosítani. Az állatállomány vesztesége és a péti műtrágyagyár pusztulása következtében a talajerő-utánpótlás még csekélyebb volt, mint a háború előtt. Az ipar háborús pusztulása következtében 400 000 új gazdaság az elemi termelési eszközökben szenvedett hiányt; a munkagép- és a traktorgyártás nehezen indult meg, és az első években minimális volt. A földreform végrehajtásának elhúzódása egyes vidékeken tulajdoni bizonytalanságot okozott, s kedvezőtlenül hatott a termelésre. A népgazdaság nem tudott számba vehető segítséget adni a mezőgazdaságnak, csupán saját erőforrásaira volt utalva, hitelt sem külföldről, sem belföldről nem kapott. Az infláció két évig lehetetlenné tette a normális gazdasági kapcsolatokat. A stabilizációkor megállapított árszint kinyitotta az agrárollót. Csak 1947 nyarán alakultak az árak a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezően és zárult össze az olló. Bár a felhalmozást nem zárták ki, növekvő tendenciát mutattak a beszolgáltatási és adóterhek. Több éven át aszály sújtotta a sokféle kedvezőtlenségtől amúgy is meggyötört mezőgazdaságot. A vegetációs időszakban lehullott csapadék 1945-ben 83%-a, 1946-ban 69%-a, 1947-ben pedig csak 57%-a volt az 1920—1939. évek átlagában lehullott csapadéknak. De ha minden lényeges körülmény ennyire a termelés növekedése ellen esküdött össze, mi tette lehetővé a termelés gyors ütemű helyreállítását? A rossz takarmánytermelési és -ellátási viszonyok ellenére minek tulajdonítsuk, hogy az állatállomány számosállatban kifejezve 1949-re megkétszereződött, s már 1948-ban több szarvasmarhát számláltak össze, mint 1938-ban? Hogy a háborút követő első normális csapadékú évben a kisparaszti mezőgazdaság átlaghozamai megközelítették, a hét főnövény közül ötnél meg is haladták a háború előtti évtized átlagait? A reform felszabadított, és a mezőgazdasági termelésbe bevont olyan hatalmas emberi erőforrást, amely a háború előtt jórészt kívül maradt a termelésen, pangásra volt ítélve. Abban a mezőgazdaságban, amely döntően az iga vonóerőre és az emberi munkaerőre épült, ennek a tényezőnek igen nagy jelentősége volt. Paraszti szorgalom, leleményesség, nélkülözést viselő szívós kitartás —• amelynek értelmet és a jó jövő kilátását társadalmi-politikai viszonyaink adták — legfőbb forrása volt a termelés gyors helyreállításának.