Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Takács Imre: Az erdészet fejlődése Magyarországon 1880-ig a jogszabályok tükrében

tanácsi szám alatt kapták meg az országos erdőrendtartást, s leghamarabb náluk jelentkezett a kedvező hatás, mert gazdálkodásuk a helytartótanács és a kamara közvetlen felügyelete alatt állt, számukra az erdőrendtartás előírásai kötelezőek voltak. Ugyancsak 1769-ben Mária Terézia a szabad királyi városi erdők felmérését, térképezését és állandó vágásokra osztását is elrendelte, 1771-ben a fáknak fejszével való kivágása helyett a fűrész alkalmazását tette kötelezővé, 1779-ben pedig az erdőégetőkre súlyos büntetés kiszabását helyezte kilátásba. A természettudományi ismeretek bővülésének és különösen a bontakozó erdészeti szaktudományoknak hatására külföldön ekkor már számos helyen rendszeres erdőkultúra volt. Mint kezdetben a bányák, a XVIII. században mind általánosabban a honvédelem érdekei ismertették fel a rendezett erdőgazdálkodás jelentőségét, de az erdészetnek ausztriai, bajorországi, svájci stb. sikerei szintén hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon az erdősítést, ill. a fásítást sokan meg ked vei j ék.

32 Mint tudjuk, Erdély 1526-tól külön fejedelemség volt, külön törvényhozással és közigazgatással. Ez a Királyhágón túl az erdők tekintetében is a magyarországitól részben eltérő jogfejlődést eredményezett. Az erdőkkel kapcsolatos intézkedések itt a XVIII. sz. közepéig főként a tulajdonjog védelmére vonatkoztak. Erdély területét majdnem mindenütt nagy erdőségek borították, az erdélyi 1747. évi II. törvénycikkel mégis el kellett rendelni azt, hogy a bányák, zúzdák és ércőrlő malmok üzemének fenntartásához a szükséges fát az azok közelében fekvő erdők tulajdonosai kötelesek legyenek mérsékelt áron eladni az igénylőknek.

33 Az első általános erdő védő állami rendelkezés Erdélyben az erdő, az avar és az erdőhöz közeli nádas meggyújtásának 1761. évi tilalma volt.

34 Ezt követte az erdélyi főkormányszéknek az „erőhatalommal való fa levágás vagy raeghántás" megtorlására 1765-ben kiadott rendelete, továbbá a főkormányszéknek egy 1767. évi rendelete, amellyel a határszéli erdőkből biztonsági okokból kitiltotta a kecskéket és a juhokat. Erdélyben ez utóbbi volt akkoriban az erdészet terén az egyetlen katonai kezdeményezésű intézkedés,

35 hiszen Erdélyt előzően megkímélte a tartós idegen megszállás. Hadászati megfontolások kevésbé követelték ott az erdők állagának megóvását, mint az ország déli és középső részein. 1755-ben az erdélyi főkormányszék kereskedelmi bizottsága terjedelmes útmutatást szerkesztett az erdők megóvásáról és gyarapításáról, amit azután körrendelet alakjában valamennyi erdélyi törvényhatóság megkapott. A szóban levő irat a gyakorlati erdőgazdasági ismereteket volt hivatott elterjeszteni, de az erdélyi kancellária még külön erdőrendtartás kidolgozását is szükségesnek tartotta. Annak elkészítésével a főkormányszék újra kereskedelmi bizottságát bízta meg. Mielőtt azonban ez eleget tehetett volna feladatának,TI. József Erdélyben ••— az ottani viszonyokhoz alkalmazva — 1781-ben hatályba léptette az 1769. évi magyarországi erdő32. 1755-ben a helytartótanács a fában különösen szegény Alföld vizenyős helyeinek fűzfákkal leendő beültetésére rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz azzal a meghagyással, hogy az eredményről negyedévenként tegyenek jelentést. Ez a mozgalom az egész alföldi országrészre terjedt ki, sőt az érdekelt törvényhatóságok azt önként más, gyorsan növő fafajokra is kiterjesztették. Figyelemre méltó Pest városának az az 1762. évi javaslata is, amely akácfák ültetését ajánlotta, mert kiindulása lett az Alföld későbbi fásításának. 33. Erdő- és bányatulajdonos összeütközésénél a bányahatóság egyeztetett. Ha a felek nem tudtak megegyezni, a kincstárnok a királyi főkormányszékkel együtt döntött. Ha az erdőbirtokos bebizonyította, hogy az erdő kára nélkül fát nem adhat, faadási kötelezettsége megszűnt. 34. Az erdőtüzek keletkezésének megakadályozásain Torda vármegye már 1714-ben hasonlóan rendelkezett. 35. A 3. jegyzetben i. m. XXIX. p. ] 1 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 161