Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Takács Imre: Az erdészet fejlődése Magyarországon 1880-ig a jogszabályok tükrében
rendtartást. 36 Ezt követően az erdélyi főkormányszék 1785-ben meghagyta, hogy minden vármegyében, székben és városban az okszerű erdőgazdálkodás módozatainak érvényre juttatása végett —• a magyarországi megyékhez hasonlóan —• „értelmes" erdőfelügyelőket alkalmazzanak, 1788-ban pedig az erdős helyekről ismét kitiltotta az állatokat. Különösen a szén- és mészégetők pusztították Erdélyben az erdőket, de a közös erdők birtokosai is megtették azt, amiből folyóan örökös súrlódás volt közöttük. Ezért „Az erdők fenntartásáról" szóló erdélyi 1791. évi XXX. tc. kimondotta, hogy ahol a közös erdő pusztítását annak felosztatlansága okozza, az erdőbirtok felosztandó, s a hatóság az erdőt zárolhatja, de a faizás ott továbbra is szabad legyen. Az erdőket a törvény országszerte a földesurak gondviselése alá helyezte, azok engedélye nélkül a parasztoknak büntetés terhe mellett tilos volt az erdőkben legeltetni, fát kivágni, tüzet gyújtani. II. József kezdeményezésére 1786-ban — az országos birtokkataszter elkészítésének tervével kapcsolatban — a tulajdonképpeni Magyarországon is napirendre került a közös erdők ügye, mert azok többségében csak a szokásjog szolgált a használat alapjául, ami számos visszaélésnek tág teret nyitott. A kérdés szabályozását II. József már nem fejezhette be, de az 1790—91. évi országgyűlés által kiküldött egyik országos bizottság a közös erdők birtoklásának és használatának rendezését is felvette programjába, míg a helytartótanács a bizottság rendelkezésére bocsátotta a megyék által arról időközben kidolgozott szakvéleményeket és helyi szabályzatokat. 37 Ezek elveinek figyelembevételével készült az 1791. évi LVII. tc, amely kimondotta, hogy „ha az erdők pazar használás, per alatt létei, határegyenetlenség következtében pusztulnak, vagy ha az együttes birtoklás nincs szabályozva, a megye eszközöljön nyomozást, a pusztítást gátolja meg a gondnok kinevezés, a tettes közkereset, az erdő zár alá vetése által, a törvényes használásra azonban nyisson utat". Az országgyűlés időhiánya miatt ez a törvény az erdők védelméről csak általánosságban rendelkezett, s e tárgy közelebbi elintézését a rendek a következő országgyűlésre halasztották. 38 Mégis ez a néhány soros törvény lett az első olyan törvényhozási alkotás Magyarországon, amely az erdők megóvását országos viszonylatban a közhatalom kötelességévé tette. A XIX. századforduló után újabb szervezési és adminisztratív intézkedések is történtek erdészetünk ügyének emelésére. Minthogy a közalapítványi erdők minden közvetlen felügyelet nélkül voltak, 1796-ban az országot, a helytartótanács javaslatára, hat közalapítványi erdőkerületre osztották. Mindegyiket egy-egy erdőmester vezette, akiket a helytartótanács előzően utasításokkal látott el. 1801-ben a helytartótanács az erdők geodéziai fölvételénél és becslésénél alkalmazandó egységes eljárásra útmutatást tett közzé. Majd konkrét hiányosságok észlelése miatt az egyházi javadalmasok használatában álló erdők ügye került előtérbe. Az összes püspökök, káptalanok, valamint a királyi adomány alá tartozó egyházi javadalmakkal bíró valamennyi más személy felhívást kaptak az ideiglenesen birtokukban levő erdők gondos fenntartására és gyarapítására azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha ezt elmulasztják, a megállapított kárt haláluk után hagyatékukból kell majdan megtéríteni. 36. Erdélyben kedvezően fogadták az országos erdőrendtartást, olyannyira, hogy alig akadt ott törvényhatóság, amely — különösen az 1800 —1812. években — a saját viszonyainak megfelelően külön erdőrendtartást is nem készített volna. Magyarországon, ahol korábban Jász-Nagykun, Baranya, Bihar és Liptó megye adott ki törvényhatósági erdőrendtartást, ez volt a kivételes eset. 37. A 3. jegyzetben i. m. XXXI. p. 38. Erdészeti törvényeink. Erdészeti Lapok. 1865. évf. 298. p.
