Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Donáth Ferenc: A negyedszázados földreform

Ám nehogy megtévesszenek bennünket a rendeletet forradalmi módon korrigáló gyakorlatról mondottak. Ez a gyakorlat ugyan nemcsak a megértés kulcsa, hanem a reform történetének valóságos anyaga is. De ne tévesszük szem elől az arányokat! A jogtalan földfoglalások száma országosan nem éri el az összes igénybe vett birtokok számának (75 505 kh) egytizedét, területe pedig még 3%-át sem tette ki országosan az egyéni tulajdonba kiosztott területnek, bár egyes mezővárosokban, községekben harmadát, felét is elérte. A rendelet ellenére kiosztott föld megtartásáért az urakkal és a hivatalokkal folytatott küzdelem azért tartotta izgalomban a földhözjuttatottak egész táborát, mert minden birtok-visszaítélés felboríthatta a kiosztás rendjét, és csökkenthétté valamennyi juttatás nagyságát. Még inkább azért, mert — nem egészen ok nélkül — attól tartottak, hogy ha elkezdődik a föld visszavétele, akkor előbb utóbb bizonytalanná válik a jogszabály alapján kiosztott föld birtoklása is. A tavaszi földosztás után két egymásnak feszülő törekvés nem hagyta, hogy az új birtokviszonyok megszilárduljanak. Ahol kevés volt a kiosztható föld, ott a szegénység a reform kereteinek kitágítására törekedett. A birtokosok pedig nemcsak a jogszabály ellenére kiosztott földek visszaadását követelték, hanem a szabály szerinti felosztás jóváhagyását is késleltették fellebbezéseikkel, mert egy számukra kedvezőbb politikai helyzettől az egész reform revízióját remélték. Nem is alaptalanul. Amikor 1945 őszén a parlamenti választáson — a földreform elleni támadást vezető katolikus egyház támogatásával — a kisgazdapárt abszolút többséget kapott, e párt vezetése alá kerülő minisztériumban mindjárt meg is alkották a tavaszi földosztást egészében revízió alá vevő jogszabály tervezetét. Annál veszélyesebb volt ez a helyzet a reformra, mivel a kisgazda pártban nemcsak egyikmásik „nadrágos" követelte hangosan a földigénylő szegényparaszt bizottságok feloszlatását és a földosztás felülvizsgálatát, hanem a birtokos parasztságban és képviselőik között is — több forrásból táplálkozó — reformellenes hangulat kezdett eluralkodni. A koalíció balszárnyának — elsősorban a kommunista pártnak — érdeme, hogy 1946 elején a városok és falvak demokratikus erőit szervezett támadásba fogta össze és olyan, a szegényparasztság érdekét szolgáló megegyezést ért el a birtokos parasztság képviselőivel, amely csupán az 50 holdnál kisebb parasztbirtokosoknak juttatta vissza a jogszabály ellenére kisajátított kevés számú és csekély területű földjét, viszont az 50 holdnál nagyobb parasztbirtokosoknak (akiket másutt kártalanítottak földdel) és az úri birtokosoknak nem kellett visszaadni az 194(5 előtt kiosztott földet. Ezt a kompromisszumot foglalta jogszabályba az 1946. IX. tc, amely kevés kivételtől eltekintve véget vetett a földhözjuttatottak és a földbirtokosok közötti vitának, lehetővé tette a reform befejezését. A reform kereken 5,6 millió holdat, az összterület 34,8%-át sajátította ki. Az igénybe vett földbirtokok területe művelési áganként az 1. táblázat szerint oszlott meg. A kisajátított területnek csupán 70%-a állott mezőgazdasági művelés alatt, s a parasztoknak egyénileg juttatott terület az összes kisajátított területnek csupán 60%-a, kb. 3,3 millió kh. 8 ha ehhez hozzászámítjuk a parasztok közös használatába bocsátott 550 ezer hold legelőt, úgy elmondhatjuk, hogy a reform közel 4 millió holddal gyarapította a parasztság birtokállományát. A reform során kisajátított terület országrészenként és a kisajátítás módja szerint a 2. táblázat szerint alakult. Legtöbb földet tehát a Dunántúlon sajátított ki a reform, ami megfelelt annak a köztudomású ténynek, hogy a nagy latifundiumok hazája a Dunántúl volt. Az el-