Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

P. Hartyányi Borbála—Nováki Gyula—Patay Árpád: Növényi mag- és termésleletek Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig

így a magyar régészeti kutatásban már korán felismerték ezek jelentőségét.

4 A botanikai meghatározások jelentőségére elég Lengyel példáját említeni: Wosinsky mindössze három növényfajt említ, több esetben pedig nem ad közelebbi meghatározást, ugyanekkor Deininger erről a lelőhelyről 29 fajt állapít meg. Ez a szépen induló munka azonban 1890 után teljesen elakadt. Deiningemek nem volt követője, és jóllehet a régészek közleményeiben továbbra is sok magleletről értesülünk, ezek mind feldolgozatlanok maradnak. Mindössze az eddigi feldolgozott anyagra alapozott összefoglalásokat említhetjük Staub Móritztól

0 és Ortvay Tivadartól

6

. Csak 1917-ben találkozunk ismét egy alapos botanikai feldolgozással, amikor a német Georg Lindau értékelte ki az 1906. évi tószegi ásatás maganyagát. Ezután azonban a régészeti növénytanon belül az érdeklődés elsősorban a fásnönövények és textilmaradványok vizsgálatára terjedt át. Ezekkel először Hollendonner F., majd Greguss P., Sárkány S., Szalay I., Stieber J., Simoncsics P., Füzes F. M., Hajnal L.-né és Kovács É. foglalkoztak, de ezt a témakört ebben a dolgozatunkban nem érintjük. A magyar botanikusok közül egyedül Rapaics Raymund figyelt fel a magvak és termések jelentőségére, és felhívja a figyelmet arra, hogy a régészeti növényleletek nemcsak botanikai ismereteket eredményeznek, hanem az ősember életmódjának, kultúrájának pontosabb megismerését is szolgálják.

7 Több ízben foglalkozik ezzel a tárgykörrel

8

, azonban újabb régészeti magleleteket nem határozott meg, feldolgozásaiban a régi irodalomra támaszkodott. Mint egyetlen forrást, ezeket az adatokat használták fel a magvarság földművelésének kialakulásával kapcsolatban.

8 alapján kőkorinak tartotta (Nyáry Jenő: Az aggteleki barlang, mint őskori temető Bp. 1881. 63. p. — Deininger Imre: a 2. jegyzetben i. m. 20. p.). Utóbbi megállapítást Staub Móritz is átvette, és még hozzáfűzte, hogy különösen a rozs érdekes a leletből, mert eddig ez csak a bronzkorszakból volt ismeretes (Staub, Móritz: Prähistorische Pflanzen aus Ungarn. Englers Bot. Jahrb. (1882) 3. évf. 281—287. p.), tőle pedig Fritz Netolitzhy veszi át ugyanezt közel 50 év múlva változatlanul (Netolitzky, FWte:Unser Wissen von den alten Kulturpflanzen Mitteleuropas. Bericht der RömischGermanischen Kommission (1930) 20. évf. 41. p.). Azonban Lehoczky leírását gondosan átolvasva a magvak neolitikus korát nem fogadhatjuk el, sőt azt teljesen bizonytalannak tartjuk. — A felsorolt magvak a MgM-ban vannak, illetve még egy faj tartozik hozzájuk: búza — Triticum vulgare antiquorum fleer. 4. Az 1876. évi Budapesti Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszussal kapcsolatos kiállításon a tószegi és felsődobszai magvak, az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállításon pedig a Torna— Szádelővölgy-i magvak is szerepeltek a kiállított tárgyak között (Nyáry Jenő: a 3. jegyzetben i. m. 63. p.) 5. Staub Móritz: Vázlat Magyarország flórájának prehistóriájából. Természettudományi Közlöny. (1893) 25. évf. 5. pótfüzet. 193—213. p. 6. Ortvay Tivadar: Az ősember táplálkozása (Értekezések a Történeti Tudományok Köréből, XXI. 5.) Bp. 1907. 7. Rapaics Raymund: Archaeologia és botanika. Arch. Ért. (1916) u. f. 36. évf. 1—10. p. 8. Ezzel kapcsolatos jelentősebb munkái: Rapaics Raymund: Az ősmagyarság búzái. Körösi Csorna-Archívum (1926) 2. évf. 448—452. p. — U.a.: A kenyér és táplálékot szolgáltató növényeink története. (Népszerű Természettudományi Könyvtár 16. (Bp. 1934. — U. a.: A magyar gyümölcs. Bp. 1940. — 17. a.: Termesztett növényeink eredete. (Kincsestár 89.) Bp. 1943. 9. Domanovszky Sándor: A mezőgazdaság Szent István korában. (Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján) Bp. 1938. 326. p. — László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944. 326. p. A régi adatok kritika nélküli átvételére jellemző adat a következő : 1839-ben a Torontál megyei Majdan nagy mennyiségű kölest találtak, az egykorú leírás szerint állítólag egy hajó maradványai között. Korszakot nem tudtak megállapítani, mégis Kiss Ferenc fantasztikus következtetésekre jut és tengeri kereskedelemre gondol (Kiss Ferenc: A karikapénz. Arch. Közi. (1859) 1. évf. 197. p.). Jóval később Sebestyén Károly (Sebestyén Károly: A szegedi vár legrégibb története. Dolg. (1926)