Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Takács Imre: A mezőgazdaság irányításának jogforrásai, intézményei és szervei Magyarországon (1889—1919)

munkával túlterhelt községi elöljárósággal, illetve községi jegyzővel (körjegyzővel) intéztethette. Fékezte az agrárpolitikai célok gyakorlati megvalósulását az is, hogy a földművelésügyi miniszter szakigazgatási szerveinek nem volt közvetlen intézkedési joguk, hanem csak véleményező szerepet töltöttek be a közigazgatási hatóságok mellett. A hatósági imperiumot gyakorló általános közigazgatási (belügyi) és az ügydöntő jog nélküli földművelésügyi igazgatási szerveknek ez az egymáshoz való viszonya is hátrányosan befolyásolta a magyar mezőgazdasági akkori fejlődését. A megyei törvényhatóságnak a községek fölött felügyeletet gyakorló járási hatósága kikérhette ugyan az 1894:XII. törvénycikk 48.000/1894. F. M. sz. végrehajtási rendelete alapján alakított Járási Mezőgazdasági Bizottság szakvéleményét, de kevés ilyen bizottságtól lehetett megalapozott véleményt várni, a járási hatóságnak gazdaságilag iskolázatlan szeme pedig alig vette észre a községi birtokokon folytatott gazdálkodás hibáit vagy a községi elöljáróságoknak a helyi növénytermesztés, illetve állattenyésztés körülményeinek ellenőrzése körül elkövetett mulasztásait. Sok szó fért az általános közigazgatási hatóságok I. és II. fokú mezőrendőri kihágási (szabálysértési) bíráskodásához is. Miniszteri kirendeltségek Az egyszerűbb akciók, mint pl. vetőmag- vagy tenyészállat-kiosztás lebonyolításához a Földmívelésügyi Minisztérium a községi elöljáróságokon és saját szakigazgatási szervein kívül olykor a gazdasági egyesületek, sőt a falusi szövetkezetek közreműködését is igénybe vette, de amikor csak imperiummal végrehajtható feladatról volt szó, ügydöntő joggal felruházott saját igazgatási szerv hiányában rá volt utalva a mezőgazdasági ügyeket — mint láttuk —• kellő hatásfok nélkül intéző általános közigazgatási hatóságokra. Ezért amikor 1897-ben az Északkeleti Kárpátok mostoha körülmények között élt népének megsegítésére gazdasági akciót kezdett, ennek lebonyolítására, kísérletképpen, az általános közigazgatási hatóságoktól független kirendeltséget szervezett Szolyva ('később Munkács) székhellyel. Ezt a hegyvidékinek nevezett miniszteri kirendeltséget követte 1902-ben Marosvá«árhely székhellyel a székelyföldi (később erdélyrészinek nevezett) és 1908-ban Zsolna székhellyel a felvidéki tárcakirendeltség létesítése. Idővel e kirendeltségek munkaköre szélesedett, működésüknek megszűnt az a sajátos jellege, amelyet a „népsegítő akció" elnevezés kezdetben kifejezett, és rendes igazgatási szervekké alakultak át. Feladatuk egyre inkább a földművelésügyi kormányprogramnak a helyi viszonyokhoz alkalmazott végrehajtása lett.

49 Az a körülmény, hogy a kirendeltségeknek ilyen működése bevált, utóbb arra késztette a Földmívelésügyi Minisztériumot, hogy necsak az országnak gazdaságilag elmaradottabb vidékein, hanem másutt is állítson fel tárcakirendeltségeket. 1913-ban Temesvár és Nagyvárad, majd 1915-ben Kolozsvár székhellyel létre is hozott további hármat. Ezzel a földművelésügyi miniszteri kirendeltségek száma hatra, a körzetükbe tartozó megyéké pedig 3l-re emelkedett. Ujabb kirendeltségek létesítése csak a világháborús körülmények miatt maradt el. Csakhamar a kirendeltségek hatásköri önállósítása is megtörtént, amennyiben a földművelésügyi tárcához tartozó vidéki hivatalokat és szakközegeket a külső szolgálat egységes vezetésének biztosítása végett közvetlenül az állomáshelyük 49. Hegedűs Aladár: A miniszteri kirendeltségek 1910—1911. évi működése. Mezőgazdasági •Szemle. 1912. US. p.