Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Takács Imre: A mezőgazdaság irányításának jogforrásai, intézményei és szervei Magyarországon (1889—1919)
Mezőgazdasági iparok A magyar ipar fejlesztése végett a tárgyalt időszakban alkotott törvények (1890:XIIL, 1899:XLIX. és 1907: LEL t-cikkek) a mezőgazdasági termékeket feldolgozó, újonnan létesített gyárakat és ipartelepeket is felvették a kedvezményezett vállalatok közé. A kedvezmény adó- és illetékmentesség, jövedéki és szállítási előnyök, államkölcsönök és pénzsegélyek alakjában jutott kifejezésre. Az 1898. évi iparstatisztika szerint évi 1117 millió koronával az élelmiszeriparok szolgáltatták a hazai ipar legnagyobb termelési értékét. Ez megfelelt az ország agrárjellegének. Csak utánuk következett a vasipar és a gépgyártás évi 300, illetve 241 millió korona termelési értékkel. Malom-, cukor-, szesz- és söriparunk viszonylag magas fejlettségű volt. Lisztet 910 gőzmalom, 050 szélmalom, 3200 ún. szárazmalom és 12 400 vízimalom gyártott közvetlenül az első világháború előtti időben. A cukorgyárak száma ugyanakkor 23 volt ; valamennyi vállalati jellegű nagyüzem, míg a 02 411 szeszgyárnak (szeszfőzdének) aránytalanul nagyobb része mezőgazdasági melléküzem. Ezek fő tényezői voltak a príma kiviteli vágómarhák hizlalásának és a talajerő fenntartásának az illető üzemekben. Ezért is részesültek adózási kedvezményben. A sörgyárak száma 83, a dohánygyáraké 22 volt, Szakoktatás A mezőgazdasági szakoktatás országos szervezése a közép- és a felsőfokú szakoktatási intézetek csaknem teljesnek mondható kiépítése után a kétéves tanulmányi idejű állami földművesiskolák létesítésével kezdődött nálunk 1874-ben. A földművesiskolák túlnyomóan gyakorlati kiképzést adtak, számuk a földműves ifjúság nagy számához képest elenyészően csekély, mindössze 24 (20 állami, 1 magán- és 3 egyesületi iskola) volt, még 1914-ben is. 31 Felnőttek oktatására a Földmívelésügyi Minisztérium a földművesiskolákkal, egyes gazdakörökkel és gazdasági egyesületekkel, illetve a gazdasági vándortanárokkal téli gazdasági tanfolyamokat tartatott (78.510/1898. F. M., 24.381/1899. F. M.). A 00.704/1890. V. K.M. sz. rendelet alapján 1898-tól kezdve ún. gazdasági ismétlőiskolák, a 00.509/1902. V. K. M. sz. rendelet alapján pedig az ismétlőiskolák helyébe lépett továbbképző gazdasági népiskolák működtek. Középfokon kétéves tanulmányi idővel a keszthelyi (1805), debreceni (1808), kolozsvári (1869) és kassai (1874) gazdasági tanintézet látta el az általános mezőgazdasági szakoktatást egységes tanulmányi szabályzattal (22.924/1889. F. M.). A tanintézeteknek 1906-ban akadémiákká történt átszervezése (72.445/1900. F. M.) után azonban időszakunk végéig hiányzott Magyarországon az általános mezőgazdasági szakoktatás középfokú tagozata, Felsőfokon a magyaróvári (1874) és 1900-tól kezdve az említett négy gazdasági akadémián is okleveles gazdákat képeztek ki hároméves tanulmányi idő alatt. A különleges mezőgazdasági hivatások részére alsófokon vincellér-, erdőőri, tejgazdasági és kertészképző iskola, vízmesteriskola, baromfitenyésztési szakiskola, pincemesteri, gyümölcsfeldolgozó, gyógykovácspatkoló és háziipari tanfolyamok, méhészeti, komló-len-termelési stb. vándortanítók; középfokon a Kertészeti Tanintézet (25.104/1894. F. M.); felsőfokon a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Főiskola erdészeti tagozata, az Állatorvosi Főiskola (13.345/1899. F. M.), valamint a felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam (27.781/1897. F. M.) szolgálták a mezőgazdasági szakemberképzést. 31. Csíki László: Mezőgazdasági szakoktatásunk kialakulása, fejlődése és mai helyzete. 2. kiad. Bp. 1943. 53. p.
