Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Takács Imre: A mezőgazdaság irányításának jogforrásai, intézményei és szervei Magyarországon (1889—1919)

nyó-tenyésztőknek a közterületi eperfákról való lombszedésre. A két említett törvény megteremtette a hazai selyemtermelés újabb fejlődésének feltételeit. Az állami utakat 1897-ben nagyrészt eperfákkal kezdték fásítani. 1911-ben az országban 3 208 községben 06 280 család foglalkozott selyemhernyó-tenyésztéssel, és 7 kerületi selyemtenyésztési főfelügyelőség (71 selyemtenyésztési felügyelő), 9 selyemfonoda, valamint 19 gubóraktár szolgálta a selyemtermelés ügyét. A tenyésztési kedv fenntartását célozta, hogy a milánói selyemárak esésének ellenére is (1905) méltányos gubóbeváltási árakat kaptak a tenyésztők.

28 A selyemtermelés egész szervezete már a polgári Magyarországon államosítva volt, de maguk a tenyésztők egyénileg termelték a selyemgubót. Vadászat A vadászatról szóló 1883 : XX. törvénycikk mindenekelőtt a vadászati jog gyakorlásának feltételeit határozta meg, ide értve az általános és az egyes vadfajokra megállapított különös tilalmi időket, valamint a tenyésztett fő vad (szarvas, dámvad) okozta károkért való felelősség kérdését is. A vadgazdaság fejlesztése végett a minisztérium a vadásztársulatoknak nyulak, fácánok, foglyok beszerzésére államsegélyt adott, továbbá térítés nélkül juttatott pótlást az állami erdők vadállományának feleslegéből oda, ahol arra szükség volt. Az eleven hasznos vadnak és a hasznos szárnyas vad tojásainak szállítása és forgalomba hozatala tárgyában a 36.219/1910. F. M. sz. rendelet, a hűtőházakban tárolt hasznos vadnak tilalmi időben való kezelése és forgalomba hozatala ügyében pedig a 90.420/1910 F. M. sz. rendelet intézkedett. Evenként mintegy 3 millió hasznos emlőst és szárnyas vadat ejtettek el az országban; annak 43%-a nyúl és 30%-a fogoly volt. Az orvvadászat visszaszorításáról a belügyminiszter rendelkezett (59.846/1901. és 42.750/ 1908. B. M.). Az egyre nagyobb arányú vadpusztítást azonban csak a vadászati törvénybe és az említett belügyminiszteri rendeletekbe foglaltaknál szigorúbb rendelkezések kiadása akadályozhatta volna meg.

29 Halászat A halászatról az 1888: XIX. törvénycikk rendelkezett. E törvény a halállománynak a rablóhalászat elleni védelmét és a halgazdaság fejlesztését célozta. Evégből zárt és nyílt vizekre osztotta a vizeket, korlátozta a nyíltvízi halászat gyakorlását és intézkedett a halászati társulatokról. Egykor virágzó halászatunk jövedelmezőségét ivadéknevelő telepek létesítésével, halivadékok kihelyezésével, a halászati társulatok anyagi támogatásával, továbbá azzal mozdította elő a minisztérium, hogy községeknek halastavak létesítésére segélyt folyósított. Az 1894-ben szervezett Országos Halászati Felügyelőség kívánatra ingyen terveket készített mesterséges halastavak és ivadéknevelő telepek műszaki kivitelezéséhez. A dunai halászat védelme és kihasználása tárgyában Romániával 1903-ban kötött nemzetközi egyezményt Magyarország az 1907: II. törvénycikkel cikkelyezte be. 1911-ben 79 halászati társulat mintegy 273 ezer kh területű nyílt vizén gondozta és gyakorolta a halászatot, ezenkívül több mint 15 ezer kh-nyi — zárt víznek minősülő —- mesterséges halastavakon is rendszeresen halásztak.

30 28. Fent István: Selyemtenvésztés. (Magvar Nemzetgazdasági Enciklopédia. Bp. [ 19341 I. köt. 230. p.) 29. Moyzes Emil: Vadászati törvényünk hiányai. Köztelek. 1911. 1693. p. 30. Magyarország halászata 1911-ben. Gazdasági Lapok. 1912. 96. p.