Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Mártha Zsuzsanna: A baromfitoll a magyar gazdasági életben századunk elejéig

részt Fényes Eleknek köszönhető. Szerinte Gömör és Kishont egyesült megyékben „a' magyar helységek ludat nagy mennyiségben nevelnek, 's Rimaszécsen nevezetes kereskedés űzetik tollal és pehelylvel". Ugyanő említi, hogy tollakkal „Gömörben mind a' belső, mind a' külső kereskedés igen élénk", külsőn a megyén kívülre irányulót értve.

35 Megállapítja, hogy a székely asszonyok a határőrvidéken, valamint a bánságbéli németek „ludat és más apró szárnyas barmokat legtöbbet tartanak, s tollal is nem megvetendő kereskedést űznek".

36 Fényestől ered az a megállapítás is, hogy a Kárpátok hegyes vidékét kivéve az országban mindenütt olyan nagy mértékben űzték a lúdtenyésztést, hogy hazánkat e tekintetben Morvaország sem múlta felül, ahol pedig közismerten sok a lúd.

37 Az adatok hiánya becslésre utalta a múlt század közepének magyar statisztikusait a vízibaromfi-állomány nagyságát illetően. Egyértelműen állapították meg, hogy elsősorban a Tisza mentén, a Bodrog és a Sajó völgyében, a Csallóközben, a Győr megyei Tóközben, az alsó Vág mellékén, a Sió, a Sárvíz és a Dráva mentén tenyésztenek nagy tömegekben ludat, s ugyanott kacsát is tartanak, de jóval kevesebbet. Az ágytollnak ezek a vidékek voltak a fő termelési tájai a régi Magyarországon. A lúdtartásban különösen a Tóköz tűnt ki; sehol a parasztlány nem hozott magával férjhezmenetelekor annyi tollat vagy ágyruhát, mint itt.

38 Sok ludat tartottak Pécs és Eszék közelében is, ahol a korai liba párja 5 váltóforintért kelt el, kacsát nem tenyésztettek annyira.

39 (Ugyanakkor 13—18 váltóforint volt a búza q-jának ára.) Agytollat leginkább ott termeltek az országban, ahol folyó, patak vagy tó volt, mert víz nélkül egykori vélemény szerint lassan fejlődnek a libák, tollúk mocskos lesz, és a nagy nyári hőségben a fiatal libák tömegesen elpusztulnak.

40 Mindamellett olyan helyeken is tenyésztettek ludat, ahol folyó vagy állóvíz nem volt. Itt azonban költségesebbé vált, nagyobb gonddal járt a tenyésztés s az eredmény — különösen ami a tolltermelést illeti — alatta maradt amannak.

41 Először 1884-ben számlálták össze Magyarország baromfiállományát ; ez a hivatalos összeírás a szántófölddel rendelkező gazdaságok baromfijára terjedt ki. Az adatfelvételt szeptember hónapban hajtották végre, amikor még csak csekély részét fogyasztották el az évi szaporulatnak. A gazdaságok lúd- és kacsaállományának nagyságáról (Horvát- és Szlavonországok nélkül) a következő számadatok adnak képet (1. táblázat). A vízibaromfi állománvának 84%-át a 100 kh-nál nem nagyobb birtokokon, 16%-át pedig a 100 kh-nál nagyobb birtokokon találták a következő részletezés szerint (2. táblázat). í. tétblázat Tenyészbaromfi 1884.évi költés összesen 1000 d a r a b Lúd Kacsa Együtt 1G37 750 2393 3994 1919 5913 5631 2675 8300

42 35. Fényes Elek: Magyar Országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Pest, 1837. 3. köt. 133. és 137. p. 30. Fényes Elek: a 35. jegyzetben i. m. Pest, 1840. 6. köt, 40. p. 37. Fényes Elek: Az ausztriai birodalom statistikája és földrajzi leírása. Pest, 1857. 241. p. 38. Fényes Elek: Magyarország ismertetése statistikai, földirati s történelmi szempontból. Pest, 1865. I. köt. Első szakasz. 154. p. 39. Haas Mihály: Baranya. Pécs, 1845. 34. p. 40. Peczkó Antal: A lúdtenyésztés kátéja. Gallus. 1882. 60. p. 41. Gáspéir József: Baromfi tenyésztés. 8. kiad. Kolozsvár, 1912. 34. és 35. p. 42. Közgazdasági és Statisztikai Évkönyv újabb első évfolyam. Bp. 1887. 199. p.