Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Matolcsi János: Avarkori háziállatok maradványai Gyenesdiáson
agrus-típusúnak minősítik a szablyaalakú szarvúakat, prisca-típusúnak nevezik a kifelé irányuló, csavarodott szarvúakat. Feltételezik, hogy az előbbiek őse a Capra aegagrus Pallas, az utóbbiaké pedig a Capra prisca Adametz volt. A mi gyenesdiási kecskénk típusát a kétségtelenül fejlett, de sérült és hiányos szarvcsapjai alapján nem könnyű megállapítani, s így annak típusba sorolásáról a megfelelő ismérvek hiányában le kellett mondanunk. Hazánk területén a középkorban — miként azt Bökönyi írásaiból tudjuk — mind a két típus létezett. Európa-szerte igen gyakori a szablyaalakú szarvcsappal bíró aegagrus-típus. Ilyenek nálunk sem számítottak ritkaságnak, de hazánk területén a kifelé hajló és csavarodó szarvú prisca-típus volt fölényben. 71 Ezek a megállapítások azonban a középkor második felére vonatkoznak, mert annak első felét, illetőleg a bennünket jelen esetben közelebbről érdeklő népvándorlás korát, ilyen szempontból egyelőre homály fedi. Házi tyúk — Gallus gallus domesticus Brisson A magyar háziállattörténeti irodalomban meglehetősen szűkszavúan tárgyalt baromfiak múltjának tanulmányozásához az avarkori temetők csontanyaga kedvező lehetőségeket kínál, különösen a házi tyúk vonatkozásában. A gyenesdiási temető előnye ebből a szempontból az, hogy 10 sírban, vagyis a sírok csaknem egynegyedében voltak találhatók tyúkcsontok és tojásmaradványok. A temetőben talált tyúkcsontok mennyiségéből még nem lehet következtetni a házi tyúk valóságos elterjedtségére és más háziállatfajokhoz való arányára, mert a csontok előfordulásának gyakorisága csupán a temetkezési szokásokat tükrözi. Annyi azonban megállapítható, hogy lelőhelyünk avarkori lakóinak életében a házi tyúk jelentős szerepet játszott és a tyúkhús a kedvelt, vagy talán a különösen becsült táplálékok közé tartozott, amelyet az akkori nép halottainak útravalóként helyezett el a sírban. Érdekes, hogy a tojások többnyire gyermek-sírokban voltak. A csontleletek egyértelműen bizonyítják, hogy az avarkori tyúkok kistestű, vékonycsontú állatok voltak, mint ahogy az a szakirodalomból általában ismeretes. Hankó azonban nemcsak arra mutatott rá, hogy az avar sírokban levő csontok a mainál jóval kisebb termetű tyúkokra engednek következtetni, hanem azt is hozzáteszi, hogy ilyenféle nagyságú lehetett honfoglaló őseink tyúkja is. 72 A test nagyságát Bökönyi érzékelteti, részben a kiskőrösi avarkori tyúkcsontokról és a magyar parlagi tyúk csontjairól felvett méretek összehasonlító közlésével, másrészt azzal, hogy az avarkori tyúkok súlyát 1—-1,5 kg-ban adja meg. 73 A kistermetű avar tyúkot a parlagi típusba sorolja, s ezzel messzemenően egyetérthetünk. A gyenesdiási tyúkok nagyságának bemutatása végett az ásatásnál feltárt csontok hosszúsági méreteit a kiskőrösi avarkori csontok és 6 db különböző nemesített fajtájú recens tyúk 74 csontjainak méreteivel együtt közöljük a 33. táblázatban. A recens állatoknak a táblázatban közölt adatai igen szemléletesen mutatják a mai tyúkok fejlettsége mellett az ivari dimorfizmus kifejezett voltát, ami a gyenesdiási avarkori házi tyúkoknál szintén megnyilvánul. Ebből következik, hogy a re71. Bökönyi S.: a 42. jegyzetben i. m. 97. p. 72. Hankó B.: A magyar baromfi eredete és gazdasági jelentősége. Debreceni Szemle. 1936. február. 49. p. 73. Bökönyi, S.: az 1. jegyzetben i. m. 214. p. 74. A 6 db nemesített recens tyúk közül ogy pár (kakas és tojó) a Rhode island red ; egypár (kakasés tojó) a fehér leghorn; egy pár (kakas és tojó) a Sussex fajtához tartozott. Valamennyi a Gödöllői Kisállattenyésztési Intézetből származott, és csontvázuk a Magyar Mezőgazdasági Múzeum csonttárában van.
