Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Matolcsi János: Hét évtized a magyar agrárkultúra szolgálatában (1896—1966)

4. Hízott sertések főbb típusainak bemutatója a sertéstenyésztési kiállításban neti szempontból értékes tárgyaktól fosztotta meg a múzeumot. A háború azonban nemcsak a gyarapodásnak, hanem úgyszólván az egész gyűjteménynek véget vetett, s abból nem sok maradt. Pótolhatatlan muzeális értékű tárgyak, illetve sorozatok semmisültek meg a leltárkönyvekkel, nyilvántartásokkal együtt. A veszteség olyan nagyarányú volt, hogy a felszabadulás utáni években a megmaradt és a kiállítások újjáépítéséhez beszerzettekkel együtt a múzeumnak 1956-ban nagyjában ugyanannyi tárgya volt, mint hat évtizeddel korábban, az alapítás utáni első esztendőben. A nagyobb mértékű gyarapodás csak az újjáépítés befejezése után kezdődött, amikor az agrármuzeológiai tárgy- és anyaggyűjtés irányelvei tisztázódtak s ez a tevékenység a múzeumban rendszeres feladattá lett. Azóta a tárgyi és adattári gyűjtemények nyilvántartott anyaga együttesen 120 000-re növekedett. A számszerűségnél azonban fontosabb, hogy a fokozódó követelmények tudományos vágányra terelték a gyűjtőmunkát. A gyűjtés egyre inkább az agrártörténeti kutatás szerves részévé válik, mivel az nem csupán a tárgyak megszerzésére irányul, hanem összekapcsolódik azok használati körülményeinek és a korabeli termelési módnak a felderítésével. A gyűjtésre is serkentőleg hatott a magyar mezőgazdaság szocialista átalakulása, illetve az a felismerés, hogy a gépesítés folytán feleslegessé váló kisparaszti munkaeszközök mintapéldányainak az utókor számára való megmentése a Mezőgazdasági Múzeum egyik legfontosabb feladata kell hogy legyen. Másrészt nem lehet kevésbé fontos feladat a szocialista nagyüzemek indulásánál alkalmazott korszerű gépek,