Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
viták kerítés-építéséhez is ilyen megokolással tagadta meg a segítséget.) Ezzel szemben — hangoztatta a vármegye — köztudomás szerint oly kevéssé törődik az utcák tisztántartásával s a külső utak javításával, hogy az annyi taksálással terhelt szegény nép nemcsak felette nagy alkalmatlanságot, hanem olykor károkat is kénytelen elszenvedni : szekere felborul, tengely, kerék gyakran törik. Kiküldte azért két szolgabíráját a Kamara elnökéhez, hogy tárják elébe egyfelől a város ebbeli nagy buzgalmat mutató nyilatkozatát, másfelől pedig kérjék meg : vizsgáltassa felül a pesti utcák és külső utak állapotát, s a hanyagság megállapítása alapján intse meg a magisztrátust: tegyen pontosabban eleget kötelességének, ha már oly nagyon taksálja a várost eladni valóval fölkereső parasztokat. 77 Mindez azonban nem segíthetett, nem is akart segíteni azon, hogy a két ellenfél : nemesség és polgárság viszályában tulajdonképp az ártatlan harmadik: a piacot fölkereső parasztnép húzta a rövidebbet. III. Bármilyen csekély eredménnyel járt is Pest megye harca Pest városának az árufelhozatalhoz kapcsolódó taksálásai ellen, egy időálló dolog mégis létrejött a küzdelem során: az egyes falvaknak a piacozásról szóló kimutatásai. Hangsúlyozni kell e gazdaságtörténeti kútfő egyedülálló jelentőségét akkor is, ha egyúttal számot vetünk korlátaival. Az első hiányosság, hogy nem valamennyi számításba jövő faluból rendelkezünk a pesti piac fölkeresésével kapcsolatos kimutatásokkal. Pest megye mai dunabalparti területén — magát Pestet, továbbá Vácot a hozzá csatlakozó Kisváccal nem számítva — 84 helységet számláltak akkoriban, s ezek közül csak 40-nek válasza maradt ránk. Persze aligha éltek szükségképp mind a 84 falu lakói az elérhető értékesítési lehetőségekkel. Azok közül is, amelyek a szolgabíró felszólítására jelentést küldtek, Püspökszilágy bírája és esküdtei pl. így hárították el a részletes válaszadást: „Minthogj szegenj emberek vágjunk, nem es szoktunk hordani azon gjalogh vasárra szemmit, hanem ha valami orszagh vasárra hogj ha marhacskaja vágjon ell adni, azal". 78 De ha volt is egyáltalán rendszeres kapcsolat falu és piachely között, az északi vidék településeinek lakói inkább Vácra jártak (sőt pl. Vácduka esetében az 1728-i országos összeírás csakis Vácot nevezi meg mint olyan helyet, ahova eladni valót egyáltalán vinni szoktak, 79 ), a déli, délkeleti rész lényegében állattartó népe pedig javarészt Kecskemét, Nagykőrös, Jászberény vásáraira. Mégis meggondolkoztató, hogy a jelentéstevő 40 helység 2 kivétellel mind a váci járáshoz tartozott. Tudjuk, a váci járás ebben az időben kelet felé a megye határáig, déli-délkeleti irányban Ráckeve magasságáig, illetőleg a Tápióvidékig terjedt, eszerint ide tartozott a Pestet félkörben körülölelő táj túlnyomó része, s a városból kiinduló két fő útvonal közül is az egyik: Gödöllő—Hatvan irányában teljesen, a másik: Cegléd felé jó darabig itt vezetett keresztül. Mégis kevesellnünk kell, hogy a Duna mentén lefelé s tovább a ceglédi úttól délre mindössze 2 község (Dömsöd és Alsónémedi) válasza maradt ránk. A kecskeméti járásból nincs több egyetlen híradásnál, holott a Pestet Dunától—Dunáig körülölelő félkörbe, melynek sugara a legtávolabbról rendszeresen a város piacára járó falu esetében közel 50 km-ig terjedt, tucatnyi odavaló helység is beletartozott; mindebben aligha nincs része szolgabírói hanyag 77. PL. Tü.jkv. 1736 jún.18, fol.275.—PmL.Közgy.jkv. 1737 nov.23, 330—32.p. 78. Ld. (a továbbiakra nézve is): PmL.Misc.pol.l736:12. 79. PmL. CP I 4.
