Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
arra kell következtetni, hogy akár szabotálással, akár a megyei urak megkörnyékezésével szép csöndben megmaradt korábbi gyakorlatánál. Ám nem minden vonatkozásban zajlott le ily simán a küzdelem a Pestre eladni vitt cikkekhez kapcsolódó illetékek körül. Még folyt a huzavona a törökországi kereskedők fizetségéről — s az ügy épp addig a pontig jutott, midőn a magisztrátus kezdett biztos lenni dolgában —, amikor egyszerre a legélesebb formában robbant ki megye és város ellentéte. 1736 tavaszán a magisztrátus — nyilván a pékek kívánságára —• megtiltotta, hogy a környező falvak lakói a hetipiac idején: kedden és pénteken kívül kenyeret és lisztet hozhassanak eladni a piacra. A várossal szomszédos és távolibb helységek panaszára, hogy vagy visszaűzik őket, vagy ami még keservesebb, portékájuk elkobzását kell elszenvedniük, a közgyűlés Friebeisz szolgabírót és Dobossy esküdtet a következő üzenettel küldte ki a városbíróhoz. A megyebeli lakosoknak fölötte nagy kínlódást okoz, hogy más napokon, mint kedden vagy pénteken hiába visznek olykor hosszú úttal, alkalmatlan időben, nemkülönben nagy fáradsággal, otthoni dolgaik s mezei munkájuk hátramaradásával kenyeret és lisztet a piacra, terhükkel dolguk végezetlen vissza kell fordulniuk; ha tehát a város a dolgot nem orvosolja, a vármegye, kötelessége lévén eltávoztatni a nyomorult adózó nép zaklatását, nem habozik mindenfajta élelemnek a városba vitelét korlátozni. A bíró —- mint már nem először — azzal tért ki a válasz elől, hogy maga nem dönthet, ellenben a másnapi tanácsülés elé viszi a dolgot. Valójában két hónapba is beletelt, mire a város követe a közgyűlésen a magisztrátus válaszát tudtul adta. Azért vannak a sütők — úgymond —, hogy kenyérrel kellőképp ellássák a lakosságot; kiváltság is lévén erről, nem állhatnak el az eddigi gyakorlattól. Az éles felelet kemény ellenintézkedést váltott ki a megye részéről : a közgyűlés meghagyta a szolga bíráknak: tegyék közhírré járásukban, hogy elkobzás terhe alatt senki semmiféle élelmet Pestre vinni ne merjen. 09 Két hét sem múlt el azonban a tilalom kimondása után, a közgyűlés kénytelen volt újra foglalkozni a dologgal. Panasz érkezett ugyanis nemcsak a pesti katonai parancsnokság és az invalidusház, hanem a budai helyőrség részéről is, hogy már az eltelt rövid idő múltán is nagy hiány mutatkozik élelmiszerekben, s ez tulajdonképp a katonaságot sújtja, annak ellátását nehezíti; a keletkezett drágaság ugyanis nemhogy a polgároknak okozna gondot, ellenkezőleg: a maguk eleségre valójának jövedelmezőbb eladására ad nekik alkalmat. A közgyűlés ismét erősen biztatta a város jelenlevő követeit: tegyék magukévá a megyei határozatot arról, hogy a piacon mindennap lehessen kenyeret és lisztet eladni, hiszen ezzel a bőséget segítik s a drágaságnak veszik elejét a köz javára. Ám hiába volt minden figyelmeztetés: kijelentették, hogy nem tehetik, mert a magisztrátusnak kötelessége a privilégiumok megtartásán őrködni. Erre a közgyűlés a katonaságra való tekintettel ilyen határozatot hozott a tilalom feloldásáról: A közel s távolabb lakó parasztnép a Váci kapun kívül a sóház mellett kijelölendő (azaz a kamarához s nem a városhoz tartozó) területen kínálja megvételre, amit a hetipiac napjain szokott vinni, s ugyanott árusítsa szaba122 kg-ot nyomott volna —, viszont azt már jobbnak látta meg nem ismételni, hogy kisebb zsákok esetén már csak kettőtől vesznek 2 1 / 2 dénárt) — a panaszok azonban iigy szóltak, hogy 5 dénárt követeltek 1 zsák után. A vevő nem fizetett semmit, a merőpénzt viszont — de zsákonként már csupán 2 dénárt — a nemesi renden levő eladótól is megkívánták, mivel — a tanács indoklása szerint — a költséggel beszerzett városi mérték használatát ingyen ő sem kívánhatja ; hozzátette azonban, hogy a nemesek közül alig valaki fizet valamit. 4. Partdíj (a csónakok, bárkák kikötési módjáról a nép ,,karópénz"-nek nevezte). 25 dénár járt azoktól, akik a Dunán hozott portékát a parton árulják. 5. Hídvám (róvdíj) a Budára való átkeléskor. Új szabályzatán a vármegye dolgozott. (PL.Int. a.a. 4639, Intimata archivi medii 162, 2693.) 69. PmL. Közgy.jkv. 1736 máj.17, 95—97.p. ; júl.18, 222—23.p.
