Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Dr. Szabó Miklós: Berzsenyi Dániel, a mezei szorgalom némely akadályairól
népegyesületek folytatnák, amelyekben mindenkor meg volna minden, ami a mezei szorgalom legfőbb céljaihoz megkívántatik." Ilyen összefogás nélkül Berzsenyi el sem tudja gondolni a gazdálkodás előhaladását, mert, mint írja: „a mezei gazdaság annyi észt, pénzt, szorgalmat, tapasztalást, erőt és tudalmat kíván, hogy azt egyes emberek soha jól nem folytathatják . . . hanem azt csak több ember szövetségében lehet képzelni”. Rámutat arra is, hogy: „faluink csak oly hiányos szerkezetűek, hogy azokban a kunyhók igenis össze vágynak tömve: de az emberek, megoszlott érdekeik miatt, mégis nagyon távol vágynak egymástól s ritka szerencse, ha van valami kis egyetértés. Az ily oszlott értékű társaság nem egyéb, mint az egymással ellenkező érdekek örökös harca, úgy hogy itt gyakran több vesződsége van a gazdának embertársaival, mint a gazdasággal”. Az összefogás szükségének alátámasztására felveti a kérdést: „hányadik az oly boldog gazda, kinél minden van, ami egy főbb tekintélyű szorgalomhoz, (azaz a jó gazdálkodáshoz) megkívántatik? . . . Ha pedig ily gyarló lábon áll még a legjobb gazda szerencséje is, mit várjunk azon nyomorult millióktól, kiken nincs is mit rontani, . . . kik ha megvénülnek, vagy koldusbotra jutnak vagy durva gyerekeik kínzott zselléreivé nyomorodnak”. Ezek után Berzsenyi megteszi azon nyomós kijelentését, miszerint: „A mezei szorgalmat és népboldogságot egyedül az által lehetne legfőbb tökélyre juttatni, ha a földművelő népet valami célirányos egyesületekbe szerkesztet- nők.” És mindjárt tárgyalja is az ilyen összefogás különböző formáját, illetve fokozatát, a tágabb és szorosabb „szerközetöket”. Ezekkel kapcsolatban azután a falusi pénz- és áruuzsora letörésére szolgáló hitelintézetek, gabonatárak és különböző segélyalapok létesítését ajánlja Berzsenyi, - egy emberöltővel pl. a mezőgazdasági hitelszövetkezeti hálózat kiépítése előtt. Sokkal érdekesebb azonban ennél Berzsenyinek a mezőgazdasági munkaerőknek központi vezetés alatti egyesítésére és irányítására, illetve a társasgazdálkodásra vonatkozó elgondolása, midőn ezt írja: „Szorosabb népegyesület lenne az: midőn a nép annyira egyesülne, hogy az egész gazdaságot a vének kormánya alatt egyesült erővel folytatná, amelynek minden jövedelméből minden ember a maga közreadott pénze vagy munkája szerint venné ki részét". Berzsenyi ezen fogalmazásából szinte a mai termelőszövetkezet intézményének körvonalait látjuk kibontakozni, tekintve, hogy abból jellemzően kitűnik pl. a beadás és a végzett munka alapján való részesedés elve. S noha egy modern értelemben vett kollektív szervezetre, egy mai termelőszövetkezetre természetesen még nem is gondolhatott Berzsenyi, - azt helyesen látta, hogy a széthúzás helyett az erők egyesítésére, egy falusi közösségi keretre van szükség, amit azután ő valamiféle, régi patriarchális szervezetben kívánt megvalósítani. Ez kitűnik abból is, hogy amikor a közösségi szervezetek további ismertetésébe bocsájtkozik, a kiterjesztett családi gazdálkodás, sőt egy teljes patriarchális házközösség intézményét idézi fel, amikor így ír: „Legszorosabb és legjobb egyesület lenne pedig az, midőn a nép nemcsak az egész gazdaságot közerővel űzné, de még konyhát és asztalt is közöset tartana és azáltal magából egy nagy háznépet formálna. Az ily egyesület nemcsak azt nyerné, hogy minden költsége képzelhetetlenül megkevesednék, nemcsak azt, hogy így majd minden asszonyt munkára fordíthatna, s azáltal az egész néperőt megkettőz- tetné, de nyerné még azt is, hogy így az öregek figyelme alatt folyó nyájas 235
