Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Dr. Szabó Miklós: Berzsenyi Dániel, a mezei szorgalom némely akadályairól
életből oly patriarchális világ fejlődnék, melynél szebbet és jobbat képzelni sem lehet." A közösségi elv, illetve a társasgazdálkodás ilyen messzemenő érvényrejutá- sát Berzsenyi mindenesetre túl optimistán látta. Ennek mintegy alátámasztására megemlíthető, hogy tudjuk pl. hogy eleinte, jobban mondva 1929 előtt a Szovjetunióban is kísérleteztek a tozoknál, az artyeleknél magasabb fokú, a közös gazdálkodás egy különlegesen szigorú, kötött formájú intézményével, az ún. kommunákkal, de az ezekben érvényre juttatni kívánt teljes közösségi életet, még a kollektív szellemet nemzeti bélyegként magán viselő és a faluközösség jellegű mir-szervezetekhez évszázadok óta hozzászokott orosz földműves- réteg körében sem sikerült megvalósítani. Ezen optimista felfogástól eltekintve mindenesetre érdekes, hogy Berzsenyit már 130 évvel ezelőtt, a jobbágyvilágban behatóan foglalkoztatta a jobb, az okszerűbb gazdálkodással kapcsolatban a mezőgazdasági munkaszervezet kérdése, a munkaerő tömörítése, a falusi, illetve a mezei munkaközösségeknek valamely formában való biztosítása. Ennek előnyeire azután jónéhány hazai és külföldi példát hozott fel, melyek során a délszláv zadruga-rendszer is fel- idéződhet az olvasó előtt. E példákat ugyan nem alkalmazta mindig helyesen, mivelhogy Berzsenyi előtt még nem alakulhattak ki a különbségek a kollektív munkavállalás és a kollektív gazdálkodás között. Ez azonban mit sem von lé fejtegetése, illetve elgondolása értékéből. Az összefogás, illetve a kollektív gazdálkodás jelentőségének kidomborítására tanulmányában azt a végső megállapítást teszi Berzsenyi, miszerint: „Végtelen lenne a nép ereje, ha az egyesítve s mindenkor célszerint használtatnák és végtelen annak következménye, mind gazdasági, mind erkölcsi tekintetben. Az emberek különválva és magokra hagyatva majd leggyámoltalanabb állatjai a természetnek, egyesülve pedig urai a földnek. Vadság szaggatta és reggette külön az embereket, - a műveltségnek lefőbb célja azok egyesítése." Röviden végighaladva Berzsenyi tanulmányán, megállapítható, hogy az értékes kezdeményezés volt ugyan, de, főleg mai szemmel nézve a dolgokat, korántsem tekinthető kiforrott, illetve rendszeres agrárpolitikai munkának. Ez azonban természetes, hiszen erre nem volt kellő felkészültsége Berzsenyinek. A tanulmány tényleg nem elég összefüggően és rendszeresen tárgyalja a bajokat, a megoldásra váró feladatokat, melyek között azután találunk olyanokat, - így pl. a fölös szőlőtermelés, avagy a henyenapok c. fejezetek -, amelyeket sem akkor, sem később nem tarthattunk általánosan súlypontos kérdésnek. Inkább az mondható Berzsenyi tanulmányára, hogy az főleg adalékokkal szolgált a bajokra vonatkozólag és ötleteket vetett fel megoldásukkal kapcsolatban. Berzsenyi különben főként olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek őt közelebbről érintették, amelyek inkább somogyi vagy méginkább niklai vonatkozásban álltak előtérben. De bármilyen hiánya is legyen Berzsenyi e tanulmányának, bármennyire is főleg abban kulminál Berzsenyi fejtegetése, hogy a mezőgazdaságban érdekelt minden ember, minden osztály helyzete javuljon és a mezőgazdaság, a falusi élet színvonala fejlődjön s ha Berzsenyi felvilágosultsága inkább csak humanizmusban jelentkezett, - már ez is elismerésre méltó haladást jelentett abban az időben egy 1000 holdas nemes földbirtokos-költő részéről. És éppen azért, mert Berzsenyi elsősorban költő és nem gazda, főleg nem közgazda volt, őt, amint költészeténél, úgy ezen agrárpolitikai fejtegetésénél 236
